2025. 11. 13. Csütörtök Szilvia napja
Jelenleg a TV-ben:

Az elveszett európai

Következik:

Az elveszett európai 05:00

Külföld

Donald Trump: elfogták a Charlie Kirk elleni merénylet feltételezett elkövetőjét

Donald Trump a Fox News hírtelevízió reggeli műsorának adott stúdióinterjú elején közölte, hogy a hatóságok őrizetében van a gyanúsított. Részleteket nem közölt.

  • Donald Trump: elfogták a Charlie Kirk elleni merénylet feltételezett elkövetőjét

Nem sokkal korábban Utah államban is bejelentették, hogy a gyanúsítottat letartóztatták. Az elnök elismerését fejezte ki a nyomozásban részt vevő rendőrségi erők felé. Gyors bírósági tárgyalást sürgetett, és reményét fejezte ki, hogy az elkövetőt halálra ítélik majd a büntetőeljárás végén. Az elnök kifejtette, hogy a halálos merénylet "még nagyobbá tette" Charlie Kirköt.

A népszerű konzervatív aktivistával, széles körben ismert médiaszemélyiséggel a Utah Valley Egyetemen diákoknak tartott vitafórum közben egyetlen puskalövéssel végzett gyilkosa mintegy 200 méter távolságból.

Csütörtökön a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) közzétette a gyanúsított fényképét, és a lakosság segítségét kérte, és 100 ezer dolláros nyomravezetői díjat ajánlott fel.

Forrás: MTI

Fotó: Canva

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Házkutatást tartottak ByeAlexnél

Házkutatást tartottak ByeAlexnél

Házkutatást tartottak ByeAlexnél, kábítószer birtoklásával gyanúsítják. A Blikk azt írja: az énekest előállítottak, majd kihallgatását követően szabadon engedték.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

BBC-botrány – London sértődötten visszatámad

BBC-botrány – London sértődötten visszatámad

Sir Keir Starmer brit miniszterelnök kijelentette szerdán, hogy mindig kiáll a BBC közszolgálati médiatársaság függetlensége mellett, amelyre szavai szerint különösen nagy szükség van "a dezinformáció jelenlegi korszakában".
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!