2025. 02. 10. Hétfő Elvira napja
Jelenleg a TV-ben:

Küldetés

Következik:

Komment 05:00

Külföld

Dél-koreai elnök: Phenjan semmit nem nyerne a nukleáris fegyverekkel

Észak-Korea semmit nem nyerne nukleáris fegyverekkel, mindazonáltal Szöul megerősíti a védelmét - jelentette ki kedden a dél-koreai elnök, aki egyúttal elmondta, hazája igyekszik mélyíteni a biztonsági együttműködést az Egyesült Államokkal és Japánnal.

  • Dél-koreai elnök: Phenjan semmit nem nyerne a nukleáris fegyverekkel

"Észak-Korea következetesen fejleszti fegyverarzenálját, s így nukleáris fenyegetést jelent nemcsak Dél-Koreára, hanem az egész világra nézve" - fogalmazott Jun Szok Jol újságíróknak, kiemelve: Phenjan semmit nem nyerne nukleáris fegyverekkel.

Hétfőn a KCNA észak-koreai állami hírügynökség azt közölte, a kommunista állam az utóbbi két hét rakétakilövéseit Dél-Korea felé küldött figyelmeztetésnek szánta, kiemelve, hogy a kilövések során egyebek között "amerikai és dél-koreai célpontok megsemmisítésére is képes" nukleáris fegyverek fellövését is tesztelték.

A fellövésekre - ahol egyébként nukleáris robbanófej-utánzatokat használtak - Kim Dzsong Un észak-koreai vezető is ellátogatott, aki egyúttal jelezte: folytatják a teszteket.

Jun Szok Jol leszögezte: növelik védelmi kapacitásaikat, egyebek között az Egyesült Államokhoz és Japánhoz fűződő biztonsági kapcsolatok erősítésével is. Ez irányú törekvései miatt viszont ellenzéki bírálatok kereszttüzébe került, s azt vetették a szemére, hogy "japánbarát politikát folytat", mely ahhoz vezethet, hogy japán katonák állomásoznának Dél-Koreában.

Japán 1910-től 1945-ig megszállva tartotta a Koreai-félszigetet, ez pedig a mai napig is árnyékot vet Tokió és Szöul kapcsolataira.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Jard – Hogy jutott be az elzárkózott nőhöz a gyilkosa? + videó

Jard – Hogy jutott be az elzárkózott nőhöz a gyilkosa? + videó

Mielőtt Tasnádi Péter mint „felkent maffiafőnök” szerepelt volna a médiában, már azelőtt ismerte Kovács Lajos nyugalmazott rendőrezredes, ugyanis általános iskolában osztálytársak voltak – erről is beszélt a Jard című podcastműsorunkban a legendás nyomozó Kisléghi-Nagy Rudolf műsorvezetőnek.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!