2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Fidesz-KDNP kampánynyitója

Következik:

Paláver 16:30

Külföld

Dániában júniustól kinyithatnak a múzeumok és a mozik

A dán kormány pénteken bejelentette, hogy júniustól megkezdődhet a koronavírus miatt bevezetett korlátozások enyhítésének harmadik szakasza.

  • Dániában júniustól kinyithatnak a múzeumok és a mozik

Ez azt jelenti, hogy újra kinyithatnak a mozik, a múzeumok és a színházak. Június 8-tól a nyilvános összejövetelek jelenlegi tízfős felső létszámkorlátját ötvenre emelik.

Mette Frederiksen dán miniszterelnök szociáldemokrata kormánya a többi parlamenti párttal egyetértésben hozta meg döntését. A képviselők megegyeztek abban, hogy ha az enyhítés miatt újra meredeken emelkedni kezdene a fertőzöttek száma, akkor módosítanak a menetrenden - mondta el Frederiksen.

A nyitás negyedik szakasza augusztusban kezdődhet el, amikor már a szórakozóhelyek, az uszodák és a konditermek is fogadhatnak vendégeket. Az 500 fősnél nagyobb rendezvényekre vonatkozó tilalom azonban még legalább nyár végéig életben marad. A határok megnyitásának időpontját egyelőre nem tűzték ki. A kormány legkésőbb június 1-jéig ígért tájékoztatást az ügyben, és jelenleg a szomszédos országokkal egyeztet. Dánia március közepén zárta le határait az új koronavírus terjedésének megfékezése érdekében. Az országban 10 281 fertőzöttje és 514 halálos áldozata van a kórnak a Johns Hopkins Egyetem legfrissebb adatai szerint.

Dán politikusok csütörtökön egyeztek meg az óvintézkedések enyhítésének második szakaszáról. Ennek értelmében hétfőtől megnyílnak a boltok, egy héttel később pedig a kávézók, az éttermek, illetve az iskolák 6-tól 10. osztályig. Május 18-tól a könyvtárak, a templomok és más imahelyek is fogadhatnak látogatókat. Az óvodákat és az iskolák 1-5. osztályait már április közepén, az enyhítési hullám első fázisában megnyitották.

 

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Magyar Péter pártjának listáján is megjelentek Soros emberei

Magyar Péter pártjának listáján is megjelentek Soros emberei

Magyar Péter nyilvánosságra hozta a pártja jelöltjeinek listáját. A jelöltek közül többen olyan álcivil, Soros-közeli szervezetekben is dolgoznak, ami miatt felvetődik a kérdés, hogy ezek az emberek kinek is az érdekét képviselnék Brüsszelben – írja a Tűzfalcsoport.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Teherán válasza a történtekre + videó

Teherán válasza a történtekre + videó

Arról, hogy hogyan reagált Teherán a történtekre és milyen a biztonsági készültség Izraelben Breuer Péter közel-kelet szakértő, a Heti TV tulajdonosa élőben beszélt a Híradóban.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!