2024. 04. 16. Kedd Csongor napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Napi aktuális 19:15

Külföld

Csehországban is megjelent az új koronavírus

Csehországban is megjelent az új koronavírus, rögtön három beteget is találtak.

  • Csehországban is megjelent az új koronavírus

Adam Vojtech cseh egészségügyi miniszter vasárnap délután rendkívüli sajtótájékoztatón Prágában jelentette be, hogy két beteget Prágában, egyet pedig az észak-csehországi Ústí nad Labem kórházában kezelnek.

A fertőzöttek közül kettő cseh, egy pedig amerikai állampolgár. Mindhárom eset Észak-Olaszországgal függ össze, ahol gyorsan terjed a járvány.

A prágai Na Bulovce kórházban kezelt férfi egy konferencián vett részt Udine városban, míg a szintén ebben a kórházban kezelt másik beteg, egy amerikai fiatal nő Milánóban jár egyetemre és ecuadori kolléganőjével kirándulásra érkezett Prágába. Az eucadori diáklányt is megvizsgálták, de negatív lett az eredménye.

Az Ústí nad Labemben kezelt férfi családjával együtt észak-olaszországi üdülésről tért vissza néhány napja. Az orvosi vizsgálatok csak a férfinál jártak pozitív eredménnyel, míg feleségénél és két gyermeküknél nem mutatták ki az új koronavírust. Mindezek ellenére ők hárman is házi karanténban maradtak.

A miniszter szerint mindhárom beteg állandó orvosi felügyelet alatt van, nincsenek életveszélyben, és várhatóan mintegy két hetet töltenek a kórházban.

Adam Vojtech elmondta, hogy a mostani hét végén 13 személyt vizsgáltak meg cseh orvosok, és három személynél volt pozitív az eredmény. Országszerte több mint 300 koronavírus-gyanús esetet vizsgáltak már meg az orvosok, de eddig a vizsgálatok negatív eredményt hoztak.

A miniszter hangsúlyozta: a cseh hatóságok ellenőrzésük alatt tartják a helyzetet és nincs semmi ok a pánikra.

Tizenkét új esetet azonosítottak Nagy-Britanniában

Tizenkét brit állampolgár szervezetében azonosították vasárnap az új típusú koronavírust, így az ismert nagy-britanniai megbetegedések száma 35-re emelkedett.

Chris Whitty, az angol tiszti főorvosi szolgálat vezetője vasárnap délutáni tájékoztatásában közölte, hogy három beteg egy, már korábban azonosított brit koronavírus-fertőzöttel volt szoros kapcsolatban, hatan Olaszországból, ketten Iránból utaztak nemrégiben Nagy-Britanniába.

Egy további angliai páciens esetében egyelőre nem sikerült felderíteni, hogy mikor és hol fertőződött meg.

Whitty professzor tájékoztatásából kitűnik, hogy az új fertőzéseket meglehetősen széles földrajzi körben azonosították: Londonból, Manchesterből, valamint Nyugat-Yorkshire, Hertfordshire és Gloucestershire megyékből érkezett bejelentés vasárnap újonnan kimutatott koronavírus-fertőzésekről.

Matt Hancock brit egészségügyi miniszter vasárnap bejelentette: Nagy-Britanniában a hatósági intézkedések továbbra is a vírus terjedésének féken tartását célzó szakaszban járnak, ami azt jelenti, hogy az újonnan azonosított, elszigetelt esetekben a fertőzötteket kijelölt kórházakba szállítják és részletesen felkutatják, hogy kikkel álltak kapcsolatban.

Hancock szerint azonban szélesebb körű intézkedések is lehetségesek a lakosság biztonságának garantálása és az állami egészségügyi ellátó szolgálat (NHS) tehermentesítése végett. A miniszter ezek közé sorolta a már nyugdíjba vonult orvosok és egyéb egészségügyi szakemberek listájának összeállítását, iskolák esetleges bezárását vagy a nagy tömegeket vonzó rendezvények betiltását.

Hancock szerint mindemellett a kormány szükség esetén arra is felhívhatja a vállalatokat, hogy tegyék lehetővé alkalmazottaiknak az otthoni munkavégzést.

A BBC televízió vasárnapi politikai magazinműsorának nyilatkozva az egészségügyi miniszter nem zárta ki egyes brit nagyvárosok zárlat alá vonásának lehetőségét sem, de kijelentette, hogy ennek hatalmas gazdasági és társadalmi ára lenne.

Hangsúlyozta azt is, hogy ezek a legrosszabb esetre vonatkozó forgatókönyvek, és a brit hatóságok továbbra is lehetségesnek tartják, hogy a vírusfertőzés terjedésének megfékezését célzó jelenlegi intézkedések elégségesek lesznek.

Az egészségügyi minisztérium vasárnapi tájékoztatása szerint Nagy-Britanniában eddig több mint tízezer embert vizsgáltak meg annak kiderítésére, hogy nem hordozzák-e az új típusú koronavírust.

A tárca megerősítette azt az ajánlást, hogy bárki, aki az elmúlt 14 napban Kínában, Thaiföldön, Japánban, Dél-Koreában, Hongkongban, Tajvanon, Szingapúrban, Malajziában, Makaón, Kambodzsában, Laoszban, Mianmarban vagy Vietnamban járt és köhögéses, lázas tüneteket tapasztal magán, ne mozduljon ki otthonából, azonnal szüntesse be a kapcsolattartást másokkal és értesítse a NHS-t.

Azokra is ez az ajánlás érvényes, akik a járvány kiindulópontjának tekintett kínai Hupej tartományban, illetve Iránban és a fertőzéstől érintett olaszországi területeken jártak az elmúlt két hétben, akkor is, ha nem tapasztalnak fertőzéses tüneteket magukon.

Dél-Koreában bezártak a templomok

A Vuhanból indult új koronavírus okozta Covid-19 járvány megfékezése érdekében Dél-Koreában bezártak a templomok és sok helyen interneten keresztül tartottak vasárnap istentiszteletet.

A dél-koreai katolikus egyház 236 éves történetében még soha nem volt példa arra, hogy országszerte az összes templomot bezárják. A buddhista templomokban is elmaradtak a szertartások.

Az ázsiai országban vasárnapra 586-tal emelkedett a fertőzötted száma, és három halálos áldozatot követelt a vírus, amelynek így már összesen 20 halottja van Dél-Koreában. A hatóságok kifejezetten arra kérték az embereket, hogy maradjanak távol a tömegrendezvényektől, vallási szertartásoktól és politikai nagygyűlésektől.

A vasárnap rögzített új megbetegedések többségét Tegu városából jelentették, ahol az a keresztény gyülekezet működik, amely kapcsolatba hozható a kórokozó tömeges helyi terjedésével. A hívők közül többen jártak januárban Vuhanban, és a dél-koreai hatóságok vizsgálják, hogy ők hurcolták-e be a vírust Teguba, valamint azt is, hogy a gyülekezet tagjai között miért kezdett robbanásszerűen terjedni a vírus.

 

 

Bakondi: Van egy bizonyos összefüggés, amit a koronavírus és az illegális migráció következtében tapasztalunk

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Orbán Viktor az Európai Parlament brüsszeli épületében tárgyalt

Orbán Viktor az Európai Parlament brüsszeli épületében tárgyalt

Az uniós migrációs és menekültügyi csomag esetében a legfontosabb kérdés, hogy azok, akik Európába akarnak jönni, maradhatnak-e az unió területén mindaddig, amíg menekültügyi kérelmüket elbírálják vagy az unió határain kívül kell várakozniuk a döntés meghozataláig. Amíg ez a kérdés nincs megválaszolva, addig semmilyen migrációval kapcsolatos uniós rendelkezés nem működik - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök Brüsszelben kedden.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!