2024. 04. 17. Szerda Rudolf napja
Jelenleg a TV-ben:

Hazahúzó

Következik:

Rózsa Miklós a filmzenekirály 03:00

Külföld

Csaknem 200 ember ellen adtak ki elfogatóparancsot gülenizmus gyanújával

Elfogatóparancsot adott ki kedden Törökországban az ankarai, az isztambuli, a konyai és a canakkalei főügyészség 189 ember ellen azzal a gyanúval, hogy kapcsolatban álltak a 2016. július 15-i törökországi puccskísérletért felelőssé tett gülenista hálózattal - jelentette a Habertürk tekintélyes török hírportál.

  • Csaknem 200 ember ellen adtak ki elfogatóparancsot gülenizmus gyanújával

Az ankarai nyomozás 37 embert, köztük a szárazföldi erők 32 aktív szolgálatos és négy, időközben leszerelt tisztjét érinti, beleértve két századost. A 36 katonát azzal gyanúsítják, hogy telefonon kommunikáltak a gülenista mozgalom azon megbízottjával, úgynevezett "tanítómesterükkel", aki a hadseregen belül végzett tevékenységükért felelt. A szóban forgó civil a 37. gyanúsított.

Isztambulban két párhuzamos nyomozás keretében is elfogatóparancsokat adtak ki a hatóságok. 27 embert, köztük jelenlegi és menesztett rendőrtiszteket, valamint tanárokat azzal gyanúsítanak, hogy felhasználói voltak a ByLock nevű, titkosított üzenetküldő alkalmazásnak, amelyen keresztül a török vezetés szerint a 2016-os összeesküvést is szervezték. A másik nyomozás keretében 54 embert azzal gyanúsítanak, hogy telefonon kommunikáltak a hálózat ügyeiről. Az érintettek között van két nyugdíjas ezredes, egy aktív szolgálatos alezredes, két elbocsátott őrnagy, öt jelenlegi és négy menesztett főhadnagy, négy leszerelt hadnagy, 25 aktív szolgálatos, három elbocsátott és két nyugdíjas tiszthelyettes, négy volt kadét, továbbá két "tanítómester".

Konyában 50 "tanítómester" ellen adtak ki elfogatóparancsot, a canakkalei főügyészség pedig 21 katonát keres, köztük egy alezredest és három főhadnagyot.

A török vezetés az 1999 óta az Egyesült Államokban élő, török származású Fethullah Gülen muzulmán hitszónok nemzetközi mozgalmát vádolja a 2016-os - sikertelenül végződött - hatalomátvételi kísérletért. A hitszónok tagadja, hogy bármi köze volt a történtekhez. Ankara szerint a mozgalom tagjai céltudatosan, hosszú évek alatt szivárogtak be az államigazgatásba, így a hadseregbe is.

Törökország Gülen hálózatát terrorszervezetté nyilvánította, így a rendszeres tisztogatások nem közvetlenül csak a puccsistákat sújtják, hanem a hálózat tagjait és Gülen támogatóit is. A hatóságok százezreket vettek őrizetbe, tízezreket zárattak börtönbe, ami miatt számos nemzetközi bírálat érte a török vezetést.

2016. július 15. éjszakáján összeesküvők elfoglalták Ankarában a katonai főparancsnokság és az állami média, a TRT épületét, Isztambulban pedig lezárták az első Boszporusz-hidat. A puccsisták lánctalpas harci járművekkel törtek ki a laktanyákból, majd vadászrepülőik és helikoptereik légicsapásokat mértek a parlamentre és az országos rendőr-főkapitányság székházára. Recep Tayyip Erdogan török elnök az utcára szólította a lakosságot, amely végül megakadályozta az államcsínyt. Hivatalos összesítések alapján az incidensben 251 ember halt meg, 2194 pedig megsebesült.

 

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!