2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Szélesvásznú történelem - A Pál utcai fiúk

Következik:

Híradó 18:30

Célzott légitámadást hajtottak végre Szíria ellen

Hír TV

2018. április 14., szombat 08:32, frissítve: szombat 15:25

Megtorolta a Nyugat a múlt heti szíriai vegyifegyver-támadást. Az Egyesült Államok a hagyományos európai szövetségesével, Nagy-Britanniával, valamint Franciaországgal közösen célzott csapást mért szír katonai célpontokra. A német kormány egyetért a katonai akcióval, amelyet a damaszkuszi vezetés és az Aszad-rezsimet támogató Oroszország agressziónak minősített.

A Vörös-tengeren tartózkodó amerikai hadihajóról kilőtt Tomahawk-robotrepülőkkel lőtték a szíriai célpontokat, de sajtóértesülések szerint vadászbombázókkal is támadtak, és B1-es bombázókat is bevetettek. A katonai akciót a brit és a francia hadvezetéssel közösen indították meg.

Az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának vezetője szerint gondosan válogatták meg a célpontokat, úgy, hogy a legkevesebb civil áldozata legyen az akciónak, és, hogy a lehető legkevesebb legyen az oroszok vesztesége.

– Az első célpont egy kutatóközpont volt Damaszkusz területén. Ebben a katonai létesítményben a vegyi fegyverek kifejlesztése és gyártása folyt, és itt tesztelték a vegyi és biológiai fegyvereket. A második célpont Homsz nyugati részén, egy vegyi fegyverraktár volt. Szerintünk itt tárolják elsősorban a szíriai szarinkészleteket és az ehhez szükséges felszereléseket. A harmadik célpont a város közelében szintén egy vegyifegyver-raktár volt, amely fontos parancsnoki központ – tájékoztatott Joseph Dunford tábornok.

Donald Trump amerikai elnök magyar idő szerint hajnali 3-kor jelentette be a célzott támadást. Ez az eddigi a legnagyobb katonai akció a Bassár el-Aszad-rezsim ellen. Az egy héttel ezelőtti 70 áldozatot követelő dúmai vegyifegyver-támadásra válaszul rendelték el.

– Egy évvel ezelőtt Aszad elnök kegyetlen vegyifegyver-támadást hajtott végre saját ártatlan népe ellen. Az Egyesült Államok 58 rakétacsapással válaszolt, megsemmisítve a szíriai légierő ötödét. Múlt szombaton az Aszad-rezsim ismét vegyifegyvert vetett be ártatlan civilek lemészárlására. Ezúttal Dúma városában, a főváros, Damaszkusz közelében. Ezen gonosz és aljas támadás után anyák és apák, kisbabák és gyerekek fájdalomtól rázkódva kapkodtak levegőért. Ez nem egy ember, hanem és szörnyeteg tettei – fogalmazott Donald Trump, aki hozzátette, készek addig folytatni a hadműveletet, amíg a szíriai vezetés áll le a tiltott fegyverek bevetésével.

Brit nemzeti érdek

A londoni vezetés a nemzetközi közösség védelmében csatlakozott a katonai akcióhoz. 

– A szíriai rezsim régóta használ vegyi fegyvereket a saját népe ellen a legkegyetlenebb és legelrettentőbb módon. Jelentős mennyiségű információ, közte hírszerzési értesülések azt jelzik, a szíriai rezsim a felelős a legutóbbi támadásért. Miniszterelnökként most először kellett a fegyveres erőink bevetéséről döntenem. Ezt nem volt könnyű. Azért döntöttem így, mert úgy ítéltem meg, hogy ez a lépés felel meg a brit nemzeti érdekeknek. Nem engedhetjük meg, hogy be lehessen vetni vegyi fegyvert Szírián belül, az Egyesült Királyság utcáin, vagy bárhol máshol a világon – nyilatkozta Theresa May brit kormányfő.

A szíriai állami tévé 3 civil sérültről számot be, azt is közölték, a szíriai légvédelemnek a homszi célpontnál sikerült befogniuk a rakétákat. A szír vezetés agressziónak, valamint a nemzetközi jog megsértésének nevezte a támadást.

Moszkva és Teherán elítélte

Oroszország a leghatározottabban elítélte Szíriát ért amerikai–brit–francia katonai csapást, emiatt kezdeményezte az ENSZ BT rendkívüli ülését. A damaszkuszi rezsimmel szövetséges orosz elnök szerint az akciót épp akkor hajtották végre, amikor katonáik a törvényes szír kormányt segítik a terrorizmus elleni harcban. Vlagyimir Putyin úgy véli, Washington ürügyként használta fel a dúmai polgári lakosság ellen elkövetett vegyifegyver-támadást, amely szerinte megrendezett volt. Az orosz vezető hozzátette, az USA lépése tovább fokozza a humanitárius katasztrófát az országban, és újabb menekülthullámot válthat ki nemcsak Szíriából, hanem a térség országaiból.

Damaszkusz térségbeli támogatója Irán legfőbb vallási és politikai vezetője bűncselekménynek nevezte a légicsapásokat. Izrael viszont, amely többször is háborúzott már Szíriával, jogos lépésnek nevezete a fellépést a civilek védelmében. Azt már az építésügyi miniszter írta, hogy a támadás fontos üzenet Szíria, Irán és a radikális libanoni Hezbollah szervezet alkotta gonosz szövetségnek.

A Hír TV-nek nyilatkozó szakértő szerint nem kell attól tartani, hogy újabb menekülthullám kezdődik a szíriai beavatkozás miatt. Szalai Máté szerint, akinek lehetősége volt, az már korábban elhagyta az országot. Részletek >>>

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!