2021. június 19.,
szombat, Gyárfás napja

Brit börtönbe szállítják át Radovan Karadzic egykori boszniai szerb elnököt

MTI

2021. május 12., szerda 17:38

Brit börtönbe szállítják át a háborús bűncselekményekért életfogytiglani szabadságvesztésre ítélt Radovan Karadzic egykori boszniai szerb elnököt - jelentette be szerdán Dominic Raab brit külügyminiszter.

A volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnök kivizsgálására alakult hágai Nemzetközi Törvényszék öt évvel ezelőtt 40 év börtönbüntetést rótt ki Karadzicra, megállapítva felelősségét az 1992-1995-ös boszniai háborúban elkövetett népirtásban, valamint háborús és emberiesség elleni bűncselekményekben. A boszniai háborúban csaknem százezren vesztették életüket.

A törvényszék kimondta emellett, hogy Karadzic felelős a srebrenicai mészárlásért is, amelyben a boszniai szerb erők több mint hétezer muszlim férfit és fiúgyermeket gyilkoltak meg.

Karadzic fellebbezett az eredeti ítélet ellen, de büntetését az ENSZ nemzetközi törvényszéki mechanizmusa (MICT) - amely a hágai bíróságtól mandátuma lejárta után átvette a függőben lévő ügyeket - két éve jogerősen életfogytig tartó szabadságvesztésre súlyosbította.

Dominic Raab brit külügyminiszter szerdán bejelentette: a brit kormány hozzájárult ahhoz, hogy a 75 éves Radovan Karadzicot egy nagy-britanniai börtönbe szállítsák át, és ott töltse le büntetését.

A brit külügyminisztérium által ismertetett nyilatkozatában Raab nem tért ki arra, hogy a boszniai szerb államalakulat volt elnökét hollandiai börtönéből melyik brit büntetésvégrehajtási intézménybe szállítják.

Hangsúlyozta ugyanakkor: Karadzic egyike azon keveseknek, akiket népirtás vádjában mondtak ki bűnösnek.

Karadzic a srebrenicai népirtás idején férfiak, nők, gyermekek lemészárlásáért volt felelős, és szerepe volt a polgári lakosság elleni könyörtelen támadásokban Szarajevó ostroma alatt is - fogalmazott a brit külügyminiszter.

Hozzátette: Nagy-Britanniának büszkeséggel kell nyugtáznia azt a hozzájárulását, amelyet az e förtelmes bűncselekményekért járó igazságszolgáltatásért 30 éve folyó erőfeszítésekhez nyújtott.

 

Fotó: origo.hu

 

MTI