2024. 04. 16. Kedd Csongor napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Híradó 15:00

Külföld

Brexit: Még a héten lehet megállapodás

Van esély arra, hogy még a héten megállapodás születik Brüsszel és London között a kiválás részleteit rögzítő dokumentumról - jelentette be a Brexit-ügyi főtárgyaló. Michel Barnier hangsúlyozta: itt az ideje, hogy Nagy-Britannia a jóhiszemű szándékait jogi szöveggé alakítsa. Eközben a brit uralkodó ismertette a kormány programját. Ennek értelmében Boris Johnson alku nélkül is elhagyná az Uniót október 31-én.

  • Brexit: Még a héten lehet megállapodás

A gyémántjubileumi állami hintó szállította a királynőt és a trónörököst a Buckingham-palotától a mintegy két és fél kilométerre található parlamenthez. A hagyományoknak megfelelően II. Erzsébet programismertető beszédével kezdődött az új törvényhozási évad. A néhány oldalas összefoglalót a szokások szerint ezúttal is kormány állította össze.

Kormányom első számú célkitűzése, hogy biztosítsa az Egyesült Királyság kilépését az Európai Unióból október 31-én. Kormányom a szabadkereskedelmen és a baráti együttműködésen alapuló új partnerséget szeretne kialakítani az Európai Unióval. Kormányom továbbra is elkötelezett, hogy azon uniós állampolgárok, akik már itt élnek, maradhassanak az Egyesült Királyság területén

- ismertette az uralkodó a törvényhozási és cselekvési programot.

A királynő beszéde után a parlamentben folytatódott a politikai csatározás. A Munkáspárt vezetője azt követelte, hogy írjanak ki újabb népszavazást a szigetország kiválásáról. Boris Johnon válaszában hangsúlyozta: katasztrófához vezetne ismét referendumot írnának ki Brexitről. A politikus szerint mindenképpen ki kell lépnie országának október 31-én az Unióból.

A pénzügyi elemzők szerint az igazi katasztrófa nem egy újabb népszavazás, hanem a rendezetlen kiválás lenne. Az úgy nevezett hard Brexit ugyanis bedöntené a brit gazdaságot és recessziót okozna.

A brexit-ügyi főtárgyaló eközben Luxemburgban arról beszélt, hogy van esély arra, hogy még a héten konszenzus születik Brüsszel és London között a kiválás részleteit rögzítő dokumentumról.

Még mindig lehetséges egy megállapodás megkötése. A paktumnak azonban mindkét fél számára megfelelőnek kell lennie, úgy az Egyesült Királyságnak, mint az Európai Uniónak. Ideje a jóhiszemű szándékokat jogi szöveggé alakítania

- hangsúlyozta Michel Barnier.
A holland külügyminiszter is derűlátó.

Az Egyesült Királyság javaslatai előremutatóak. Azonban azok nem tartalmaznak elegendő biztosítékot a belső piac uniós védelmére vonatkozóan. London feladata, hogy olyan javaslatokat terjesszen elő tiszteletben tartja a közös piac integritását

- nyilatkozta Stef Blok.

A Brexit további sorsa a csütörtökön kezdődő 2 napos brüsszeli uniós csúcstalálkozón körvonalazódhat. Ha sikerül egyezségre jutni akkor az lesz az utolsó tanácskozás, amelyen az Egyesült Királyág uniós tagként részt vesz.

HírTV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Menczer Tamás: Egész Brüsszel azon dolgozik, hogy elhallgattassa Orbán Viktort

Menczer Tamás: Egész Brüsszel azon dolgozik, hogy elhallgattassa Orbán Viktort

Orbán Viktor miniszterelnök felszólalt volna egy konferencián Brüsszelben, de a baloldali polgármester és a szélsőbaloldali, erőszakos, anarchista Antifa fenyegetése, nyomása miatt az első két helyszín lemondta a rendezvényt - közölte Menczer Tamás, a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója kedden a közösségi oldalán.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!