2024. 04. 18. Csütörtök Andrea, Ilma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Napindító 07:30

Külföld

Brazília katonai műveleteket indít az amazóniai esőerdők védelmére

Brazília megkezdte hétfőn katonai erők telepítését az amazóniai esőerdők védelmére - közölte Hamilton Mourao alelnök.

  • Brazília katonai műveleteket indít az amazóniai esőerdők védelmére

A hadsereg bevetésével arra reagálnak, hogy idén minden korábbinál nagyobb az erdőirtások mértéke, pedig az erdőtüzek szokásos évszaka még el sem kezdődött.

A brazil hadsereg - a környezetvédelmi hatóságokkal, a rendőrséggel és más kormányzati intézményekkel karöltve - elsőként a bolíviai határ mentén lévő Rondonia államban kezdett műveletet az ottani védett erdőségekben zajló illegális környezetpusztítás ellen - mondta Mourao a brazil kormány több miniszterével közösen tartott sajtóértekezletén.

Fernando Azevedo e Silva védelmi miniszter az újságíróknak azt mondta, hogy a hatóságok műveleti támaszpontokat létesítenek három amazóniai városban, és az e célra mozgósított 3800 katonával razziákat kezdenek az illegális fakitermelések és más bűncselekmények megfékezésére. A műveletek finanszírozására kezdetnek 60 millió realt (több mint 3,3 milliárd forint) szánnak.

A kormány által pénteken közzétett friss adatok szerint az idei év első négy hónapjában 55 százalékkal nagyobb erdőterületet irtottak ki Amazónia Brazíliához tartozó területein, mint a tavalyi év azonos időszakában, ami több mint 1200 négyzetkilométernyi esőerdő idei elpusztítását jelenti. Az erdőirtások mértéke tavaly 11 éves csúcsra emelkedett, ami a nemzetközi közösség heves tiltakozását váltotta ki, mondván Brazília és mindenekelőtt az ország elnöke nagyon keveset tesz a Föld legnagyobb esőerdőinek védelmében.

Jair Bolsonaro brazil elnök a múlt héten adott újabb felhatalmazást a hadsereg erdőtüzek és erdőirtások elleni amazóniai bevetésére. Az elnöki rendelet kilenc amazóniai államra vonatkozik, valamint a természetvédelmi területekre és az indián törzsek lakóhelyére.

A tavalyi hasonló felhatalmazáshoz képest Brazília idén három hónappal korábban kezdte meg a katonák bevetését.

 

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Napi aktuális – Vita a NatCon jelentőségéről + videó

Napi aktuális – Vita a NatCon jelentőségéről + videó

A Napi aktuálisban immár ma másodszor vendég volt Zila János elemző, Alapjogokért Központ és Szentiványi István külpolitikai szakértő, akikkel a "Vita a NatCon jelentőségéről" témában beszélgetett Velkovics Vilmos műsorvezető.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!