2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Napindító 09:30

Külföld

Boris Johnson nyomozást rendelt el Soros György ellen a Brexit-ellenes kampány finanszírozása miatt

  • Boris Johnson nyomozást rendelt el Soros György ellen a Brexit-ellenes kampány finanszírozása miatt

Ahogy arról már beszámoltunk, Soros György milliárdos befektető a 2017. júniusi brit választások óta 400 ezer brit fontot (kb. 140 millió Ft) költött a Brexit-ellenes kampányra, célja a folyamat megakadályozása és egy új választás kiírása. A kampány vezetője a rendelkezésre álló információk szerint az a korábban ENSZ-főtitkárhelyettesként is dolgozó Mark Malloch Brown volt miniszter volt. Az egykori munkáspárti politikus Brown a kilencvenes évek elején a Refugees International-nél is tevékenykedett, amely a Soros Bosznia Tanácsadó Bizottság részeként működött (1993–94).

Azt is mondhatnánk, hogy éppen ideje volt, ugyanis a brit konzervatív párt sürgős nyomozást rendelt el a milliárdos Soros György ellen, mivel azt feltételezik, hogy több millióval támogatta a Brexit megállapodás létrejöttét, valamint azt, hogy váltsák le Boris Johnson miniszterelnököt.

Soros, akit világszerte arról ismernek, hogy „az az ember, aki tönkretette Anglia bankjait”, megközelítőleg 3 millió fontot fektet bele Alapítványával egyetemben a Brexit-ellenes kampányba. Soros Nyílt Társadalom Alapítványa, New York székhellyel, számos EU-melletti csoportnak küldött anyagi támogatást, mint a Best for Britain csoportnak is.

A Best for Britain egy olyan weboldalt készített, ami megmondja az embereknek, hogyan kell taktikai úton szavazni az EU-ban való maradást támogató jelöltekre. Ami pedig sikeres eredmény esetén, megsemmisítené Boris Johnson többségi reményét. Alapvetően a fejlesztés mögött olyan pártok állnak, mint a liberális demokraták, a zöld pártok, akik aláírták egy egyezséget az Unite to Remain néven, és ennek keretében dolgozták ki a fentebb megnevezett weboldalt.

A magyarországi születésű Soros György 1992-ben vagyonát jelentősen gyarapította a fekete szerdai események történései Nagy-Britanniában. Soros elmondása szerint mély szeretete Anglia iránt arra készteti, hogy egy olyan tragikus hiba ellen kampányoljon, mint a Brexit.

Nemrégiben elmondta, hogy a Brexit-ellenes tevékenységekhez nyújtott pénzeszközeit "nem partizán vagy választási célokra használták fel. A brit közvélemény oktatására használták fel."

2017 óta, a BfB 2.7 millió fontot kapott a Nyílt Társadalom Alapítványtól. Az Alapítvány londoni fiókjának számláján, ami egy irodaházat oszt a Westminiszterben más Brexit-ellenes szervezetekkel, köztük az Open Britan és az Európai Mozgalmakkal. A Facebooknak nagy szerepe van a választási kampány során, ezért a BfB a hirdetésekbe 613 ezer fontot fektettek be, 2018 októbere óta.

A BfB taktikai szavazási eszköze, a GetVoting.org azt jósolja, hogy ha a fennmaradó szavazók 30 százaléka ilyen módon használja szavazatát, akkor megakadályozza, hogy a konzervatívok többséget nyerjenek az Egyesült Királyságban.

Az Unite to Remain csoport vezetője Heidi Allen, véleménye szerint a 60-ból 44 hely esélyes a nyerésre, ha a taktikai szavazást használják.

A december 12.-i választásokon a Liberális Demokraták a paktumban lévő másik két párt ellenében 43 területen, a zöldek pedig 10 területen fognak indulni. Ms Allen azt mondta el, hogy „a modern brit politikai életben példa nélküli az ilyen jellegű megállapodás”.

Andrew Percy, aki 2010 óta az Egyesült Királyság parlamentjének tagja, azt mondta: „Felszólítom a választási bizottságot, hogy sürgősen vizsgálja meg, hogy történt-e a kiadási szabályok megsértése, és tisztázza, hogy a Nagy-Britannia ezeket a tengerentúli milliókat mire költi.”

„A szabályok világosak: az ilyen mértékű külföldi adományokat nem lehet választási kampányra költeni.”

„Szükségünk van tisztességes és egyenlő versenyfeltételekre - és ez azt jelenti, hogy biztosítani kell, hogy a brit nép demokratikus akaratának megtévesztését célzó hardcore csoportok ne szolgáljanak a tengerentúli pénzzel az ország választásainak befolyásolására.”

Tűzfalcsoport

Ezek is érdekelhetik

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!