2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Külföld

Bolsonaro új egészségügyi minisztert nevezett ki

Jair Bolsonaro brazil elnök hétfőn új egészségügyi minisztert nevezett ki Marcelo Queiroga kardiológus személyében, aki a tisztséget eddig betöltő Eduardo Pazuello tábornokot váltja fel.

  • Bolsonaro új egészségügyi minisztert nevezett ki

Queiroga már a negyedik egészségügyi tárcavezető a koronavírus-járvány tavalyi kitörése óta.

Pazuello azt követően került nyomás alá, hogy az utóbbi egy hétben újabb csúcsértéket ért el a kór halálos áldozatainak száma Brazíliában, ahol ezen időszak alatt többen haltak meg, mint a világ bármely más országában.

Bolsonaro újságíróknak azt nyilatkozta, hogy Queiroga elődje munkásságát fogja folytatni, miközben a kormányzat megkétszerezi erőfeszítéseit az oltási kampányban. Hozzátette, hogy a hivatali teendők átadása két-három hetet vehet igénybe.

Az aktív katonai szolgálatot teljesítő Pazuello tábornokot számos bírálat érte, amiért egészségügyi tárcavezetőként nem volt semmilyen szakirányos végzettsége a közegészségügy terén, illetve támogatta az elnök álláspontját a koronavírussal szemben nem bizonyított hatékonyságú gyógyszerek alkalmazásában, miközben igyekezett kisebb jelentőséget tulajdonítani a távolságtartási szabályok szükségességének.

Pazuello két elődje tavaly szinte egy hónap különbséggel mondott le, részben mivel ezek az orvosi végzettségű tárcavezetők nem voltak hajlandóak jóváhagyni a koronavírussal fertőzött betegek kezelését a malária elleni hidroxi-klorokinnal. Más országok egészségügyi hatóságai szerint a szer nagy valószínűséggel hatástalan a koronavírussal szemben, és óva intettek attól, hogy erre a célra használják.

A koronavírusnak már több mint 279 ezer halálos áldozata van a több mint 210 millió lakosú országban, ami a második legnagyobb halálozási szám a világon az Egyesült Államok után. A regisztrált fertőzöttek számát tekintve Brazília 11,5 millióval a harmadik az Egyesült Államok és India után.

Jair Bolsonaro brazil elnök a járvány kitörése óta többször is elbagatellizálta a helyzetet: volt, hogy aprócska influenzának nevezte az új koronavírus okozta betegséget, és azt hangoztatta, hogy a korlátozások romba döntik a gazdaságot, ami éhezéshez, káoszhoz és nyomorhoz fog vezetni.

 

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!