2025. 02. 10. Hétfő Elvira napja
Jelenleg a TV-ben:

Küldetés

Következik:

Komment 05:00

Külföld

Biden: Putyin elszámította magát Ukrajnában, ugyanakkor nem valószínű, hogy nukleáris fegyverhez nyúl

Az amerikai elnök szerint az orosz államfő racionális cselekvő, de Ukrajnával kapcsolatban elszámította megát. Joe Biden kedd este nyilatkozott, azután, hogy a G7 csoport rendkívüli tanácskozást tartott, és éles hangú nyilatkozatban ítélte el Oroszország legutóbbi háborús cselekményeit, valamint Moszkvának újabb szankciókat, Ukrajnának pedig további támogatást ígért.

  • Biden: Putyin elszámította magát Ukrajnában, ugyanakkor nem valószínű, hogy nukleáris fegyverhez nyúl

Joe Bidennek a CNN hírtelevízióban feltették a kérdést, hogy bevethet-e az orosz elnök atomfegyvert, amelyre azt mondta, nem gondolja, de már az is felelőtlenség, ha erről beszél, mert önmagában ez is destabilizáló hatással jár. Az elnök a demokrata párt egyik múlt heti kampányrendezvényén úgy nyilatkozott, hogy a világ 60 éve, a kubai rakétaválság óta nem állt olyan közel egy "nukleáris armageddonhoz", mint manapság. Az amerikai elnök a helyi idő szerint kedd este sugárzott interjúban kijelentette, hogy Vlagyimir Putyin racionális cselekvő, ám nagyon rosszul ítélte meg képességét Ukrajna megtámadásával és polgárainak leigázásával kapcsolatban.

Joe Biden hozzátette: az orosz elnök Ukrajnával összefüggésben hangoztatott indokai és céljai "nevetségesek". Utalt arra, hogy Putyin az Ukrajna elleni agressziót azzal indokolta, hogy neki minden oroszok elnökének kell lennie és egyesítenie kell az oroszajkúakat. "Erről azt gondolom, hogy irracionális" - fogalmazott. Joe Biden szerint az orosz elnök abban is tévedett, hogy az ukránok behódolnak majd az orosz megszállóknak, kemény ellenállásuk cáfolta meg ezt. Az amerikai elnök úgy vélte, hogy az orosz államfő teljesen elszámította magát abban is, hogy tárt karokkal fogadják majd Ukrajnában.

Közölte: nem látja értelmét a négyszemközti tárgyalásnak Vlagyimir Putiynnal a G20 közelgő csúcstalálkozón, bár megjegyezte, hogy ez attól is függ, miről akarna beszélni vele az orosz vezető. Például ha az Oroszországban bebörtönzött amerikai kosárlabdázóról, Brittney Grinerről, akkor nyitott lenne a tárgyalásra - fűzte hozzá, hozzátéve, véleménye szerint az orosz elnök háborús bűnöket követett el, így nem látja értelmét annak, hogy most találkozzon vele.

MTI 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Jard – Hogy jutott be az elzárkózott nőhöz a gyilkosa? + videó

Jard – Hogy jutott be az elzárkózott nőhöz a gyilkosa? + videó

Mielőtt Tasnádi Péter mint „felkent maffiafőnök” szerepelt volna a médiában, már azelőtt ismerte Kovács Lajos nyugalmazott rendőrezredes, ugyanis általános iskolában osztálytársak voltak – erről is beszélt a Jard című podcastműsorunkban a legendás nyomozó Kisléghi-Nagy Rudolf műsorvezetőnek.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!