2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Napindító 07:30

Külföld

Berlin után Párizsban tárgyal a brit kormányfő a Brexitről

Boris Johnson Berlinben azt mondta, hogy el kell kerülni a fizikai határzár bevezetését az Ír-Északír határon a Brexit után. Angela Merkel német kancellár szerint rövid időn belül megoldást lehet találni a problémára. Közben már Párizsba várják a brit kormányfőt. Emmanuel Macron francia elnök azonban előre közölte, hogy nem lehet újratárgyalni a kilépési megállapodást.

  • Berlin után Párizsban tárgyal a brit kormányfő a Brexitről

 Wir schaffen das, vagyis megoldjuk - mondta németül Boris Johnson, idézve Angela Merkelt - némi derültséget okozva. A német kancellár sokszor mondta ezt a 2015-ös menekültválság idején. A brit kormányfő most a brexit egyetlen vitás pontja, az úgynevezett tartalékmegoldásról beszélve ismételte el az elhíresült mondatot.

Boris Johnson Berlinben és Párizsban szeretne áttörést elérni az Egyesült Királyság uniós tagságának megszűnésével kapcsolatban.

A bit kormányfő célja, hogy rábírja Németország és Franciaország vezetőit a brexitről szóló szerződés megváltoztatására.

Miután a szigetország kiválását az ír-északír határról szóló úgynevezett tartalékmegoldás kérdése akadályozza: a londoni parlament emiatt háromszor utasította el az unióval kötött megállapodást, ezért Boris Johnson ezt a pontot törölné a dokumentumból.

Boris Johnson szerint léteznek más megoldások, hogy elkerülhető legyen a határellenőrzés visszaállítása az Ír-szigeten. Példaként említette az előzetes elektronikus kontroll rendszerét. Részletes tájékoztatást azonban csak későbbre ígért.

Angela Merkel bizakodóan beszélt a patthelyzet feloldásáról. Egyrészt megismételte az Európai Unió hivatalos álláspontját, hogy a brit kilépésről szóló dokumentumot nem lehet megváltoztatni. Másrészt hangsúlyozta, hogy ha megállapodnak az ír-északír határ ügyében, a tartalékmegoldás automatikusan érvényét veszti.

A brit kormányfő Párizsban folytatja majd tárgyalásait a brexitről. A francia elnök azonban előre közölte, hogy a brit kilépésről szóló, tavaly novemberre elkészült megállapodást nem lehet újra tárgyalni.

Emmanuel Macron hangsúlyozta, hogy nem az Európai Unió, hanem Nagy-Britannia hibája lenne ha megegyezés nélkül szűnne meg a tagsága október 31-én.

Hír TV 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!