Déjá vu… Mindig így volt ez. A szociáldemokrata párt „jobbszárnya” mindig is ellenezte a közeledést a kommunistákhoz, és (majdnem) mindig tisztességesen politizált. Például kiegyezett Bethlenékkel, ezt becézgették Bethlen–Peyer-paktumnak, a kommunisták pedig árulóztak közben. „És tapsolnak hozzá a rongy árulók, Büchlerek, Propperek, Peyerek” – zúgott a Vörös Csepel indulója, s mentek ölni. Meg leszalámizni. Peyer után hamarosan Kéthly Anna lett az „áruló”, 1948-ban aztán kizárták a pártból a „jobbszárnyat”, és Szakasits elvtárs meg a Bucigyuri aláírta az egyesülést a kommunistákkal, és lett nekünk az a jó kis Magyar Dolgozók Pártja, Rákosival az élén.
Weber most a mi Bucigyurink. A hülyébbik a két gazemberből. S neki azt a varázslatot is sikerült véghez vinnie, hogy nem egy eleve baloldali világnézetű pártot számolt fel és lökött oda a komcsiknak, hanem az eredetileg keresztény-konzervatív néppártot tolja be éppen a Schulzok és Verhofstadtok alá.
Két éve írtam ezeken a hasábokon: „Első kérdés: honnan akarják kizárni a Fideszt? A néppártból. Mi a néppárt? Egy olyan politikai formáció, amelyik nem meri használni még a saját nevét sem, mert abban benne van a »keresztény« mint fogalom; egy olyan politikai formáció, amelynek lassan végképp semmi köze sincs a konzervativizmushoz és a kereszténységhez; egy olyan politikai formáció, amelyet a beléje költözött vadliberálisok, vadanarchisták, vadbalosok és még vadabb zöldek rángatnak összevissza, és amelynek maradéka kétségbeesetten akar ezeknek megfelelni; egy olyan politikai formáció, amely elvesztette önmagát, amelynek se lelke, se tartása, amelyből egy Helmut Kohl fejvesztetten menekülne ma már.”
És ezt: „Na most az a helyzet, hogy a néppárt vezetősége, Weberrel az élen, a hülye verseit olvassa fel nekünk liberalizmusról, nyitott Európáról, befogadásról, közös európai értékekről, miegyébről, és mi szóltunk elsőnek, hogy ezek a versek unalmasak és hülyék. Ráadásul öngyilkossággal érnek fel. Azóta a néppárt a többivel összefogva üt-vág bennünket, hajigál a sarokba a lengyelekkel, olaszokkal, csehekkel együtt. És a helyzet a lehető legegyszerűbb ma már: hallgatjuk-e tovább is, összeverve és megfélemlítve a sarokban a több mint huszonkét oldalas költeményt, vagy távozunk végre, és mélyet szívunk a szabad levegőből?”
Jelentem, eljött a pillanat: végre szabad levegőt szívhatunk! A Fidesz ezzel visszanyerte a mozgás szabadságát az európai politikában. Nem kell a liberálisokhoz és a balosokhoz alkalmazkodni! Nagy dolog ám az ilyesmi! Különösen ilyen időkben, amikor az emberi identitások és a hagyományos nemzeti, valamint európai értékek felszámolása zajlik.
Ilyenkor a normális embereknek, konzervatívoknak, keresztényeknek, nemzetieknek, antiglobalistáknak és bizony a nemzeti baloldaliaknak is össze kell fognia, hogy megakadályozzák a végső romlást. Azt a végső romlást, amit a Weberek, Schulzok és Verhofstadtok képviselnek, s amelynek neve globalizáció, Európai Egyesült Államok, migránsok ész nélküli befogadása, Soros-terv. Az a végső romlás, amikor a magyar gyerekek megszületésének támogatását és elősegítését nácizmusnak minősítik. Amikor a Coca-Cola arról tart „érzékenyítő tréninget” a dolgozóinak, hogy „miképpen legyenek kevésbé fehérek”. Az a végső romlás, amikor a férfi már nem lehet férfi, a nő pedig nő. Amikor egy elméletileg keresztény és konzervatív néppárt kizárja tagjai sorából a keresztényeket és konzervatívokat.
Azt is írtam itt két évvel ezelőtt, hogy „kifelé, de azonnal ebből a mocsárból! Nem lehet sokáig ilyen gyáva gazemberek között elvszerűnek, önazonosnak maradni. Kifelé a néppártból, de gyorsan!”
Végre, most egy kicsit elégedettek lehetünk.
Bayer Zsolt/Magyar Nemzet
