2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Vezércikk 06:00

Külföld

Az uniós belügyminiszterek kimondták az évek óta hangoztatott magyar álláspontot

Nyilatkozatot fogadtak el szerdai rendkívüli ülésükön az európai uniós belügyminiszterek, és ebben azt az évek óta hangoztatott magyar álláspontot is kimondták, hogy az Európai Unió külső határait minden körülmények között meg kell védeni - mondta a Törökország és Görögország határán kialakult migrációs helyzetre utalva szerdán Brüsszelben a magyar belügyminiszter.

  • Az uniós belügyminiszterek kimondták az évek óta hangoztatott magyar álláspontot

 

Pintér Sándor emlékeztetett arra, hogy Görögország Törökországgal közös határán rendkívüli helyzet alakult ki, óriási nyomás nehezedik Görögországra, amelyet az is súlyosbított, hogy a migránsok megtámadták a görög határőröket. A görög kormány ezért segítséget kért az Európai Uniótól.

Tájékoztatása szerint

Magyarország felajánlotta, hogy az EU határ- és partvédelmi ügynökségének (Frontex) keretében 65 fős segítséget biztosít Görögországnak a határvédelemben.

Közölte azt is, a rendkívüli ülésen megszavazták, hogy az EU 350 millió euró (mintegy 117,5 milliárd forint) azonnali támogatást - valamint szükség esetén újabb 350 millió eurót - nyújtson Görögországnak a határvédelem biztosítására.

Mint mondta, Görögország egyértelműen kinyilvánította, hogy hatóságai a határvédelemre összpontosítanak, így a megnövekedett migrációs nyomás ellenére másfajta segítséget nem kér. A tanácsülésen ezért nem került szóba a menekültek tagországok közötti kvóták szerinti elosztásának kérdése. Hozzátette, az Európai Menekültügyi Támogatási Hivatal (EASO) közölte, segítséget fog nyújtani ahhoz, hogy a nemzetközi védelemre nem jogosultak minél hamarabb visszajussanak származási országukba vagy Törökország területére.

A határvédelem költségeivel összefüggő újságírói kérdésre válaszolva azt mondta,

Magyarország azt szeretné, hogy az unió elismerje a külső határok magyar védelmét.

Továbbá fenntartja azt a többszörösen elutasított kérését, hogy a határvédelemre fordított egymilliárd eurót az Európai Unió visszafizesse

- húzta alá a belügyminiszter.

Az Európai Unió belügyi tanácsa által közreadott zárónyilatkozat szerint a tagállamok szolidaritásukat fejezték ki Görögországgal, és határozottan elutasították, hogy a migránsokat és menekülteket, valamint a migrációs nyomást Törökország saját politikai céljainak elérésére használja fel. Ezzel összefüggésben kijelentették:

az unió elvárja Törökországtól, hogy betartsa a 2016 őszén létrejött migrációs megállapodásban foglaltakat.

A miniszterek elfogadhatatlannak nevezték az unió külső határain kialakult helyzetet. Aláhúzták:

az illegális határátlépéseket meg kell akadályozni, ezért a tagországok minden segítséget megadnak Görögországnak határai védelméhez a nemzetközi joggal összhangban.

Támogatják a nyomás alatt álló határszakaszok védelmét, többek között a Frontex eszközállományának gyarapításával és létszámának növelésével. Támogatják továbbá az Európai Bizottságnak a görög határvédelem és a migrációs feladatok jelentette kiadásokhoz való, összesen 700 millió eurót kitevő finanszírozását.

A migránsokat nem szabad arra ösztönözni, hogy a szárazföldi vagy a tengeri határok illegális átlépésének kísérletével életüket veszélyeztessék

- fogalmaztak.

A tanács arra szólította fel a török kormányt, valamint a helyszínen tevékenykedő szervezeteket, hogy közvetítsék ezt az üzenetet a migránsoknak, és lépjenek fel a hamis információk terjesztése ellen. Az EU továbbra is határozottan küzd az embercsempészet ellen - fűzték hozzá.

Görögország hétfőn arról számolt be, hogy előző nap csaknem tízezer illegális bevándorlót akadályozott meg abban, hogy görög földre jusson. Négy év óta - az EU és Törökország egyezségének megkötése és a balkáni országok által bevezetett határzár bevezetése óta - nem volt ekkora tömeg, amely egyszerre próbálkozott EU-területre jutni.

Szíriai menekültek ezrei próbálnak átjutni a török-görög szárazföldi határon Görögországba azóta, hogy február 28-án Törökország úgy döntött, tovább már nem tartóztatja fel sem tengeren, sem szárazföldön az Európába igyekvő menekülteket. Görögország úgy döntött, hogy egy hónapra felfüggeszti a menedékkérelmek elfogadását, és katonai erőkkel erősíti meg a határait, hogy visszaszorítsák az illegális határátlépést.

MTI

KAPCSOLÓDÓ: 

Ismét át akartak törni a görög-török határon az illegális bevándorlók

Csörte: Európa kiszolgáltatott helyzetben van

Bakondi: Van remény arra, hogy távol lehet tartani a migránsok százezreit

A tengeri útvonalon próbálnak bejutni Görögországba a migránsok

Orbán: Általános európai megközelítéssé vált az illegális bevándorlással szembeni magyar álláspont

Görögországnak kötelessége védenie az unió külső határát

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!