2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Sajtóklub 08:05

Külföld

Az új kormányfő kinevezésével véget ért a politikai bizonytalanság Svédországban

Jóváhagyta a svéd parlament Stefan Löfven kormányfői kinevezését, ezzel véget ért a politikai bizonytalanság a skandináv országban. A második mandátumát kezdő szociáldemokrata politikus adócsökkentést, és a lakásbérleti- illetve munkaerőpiac liberalizációját ígérte.

  • Az új kormányfő kinevezésével véget ért a politikai bizonytalanság Svédországban

Tapssal fogadta Stefan Löfven kormányfői kinevezését a svéd parlament. A szociáldemokrata pártvezetőről bizalmi szavazást tartottak, aminek eredményeképp másodszorra alakíthat kormányt. A bal és jobbközép pártok ezzel elkerülték, hogy a bevándorlásellenes svéd demokraták pártjának beleszólása legyen az ország vezetésébe.

A szélsőjobboldali párt vezetője a döntés után úgy nyilatkozott, erős konzervatív ellenzékkel számolhat a kormány.

„Most, hogy nem tudtunk konzervatív kormányt alakítani, arra törekszem, hogy egy erős konzervatív ellenzéket formáljunk. Erős ellenzéket a balliberális kormánnyal szemben, ami továbbra is ugyanazokat a hibákat fogja elkövetni, amit az elmúlt négy év során folyamatosan elkövetett, nem utolsósorban azt, hogy tovább fogja fokozni a bevándorlást Svédországba” – mondta Jimmy Akesson, a Svéd Demokraták párt vezetője. 

Az őszi parlamenti választáson sem a szociáldemokraták sem a konzervatív blokk nem kapott többséget, így a mérleg nyelvét a Svéd Demokraták jelenthették volna. Velük azonban mindkét oldal kizárta az együttműködést. A mostani kormányalakításra több mint négy hónappal a választások után került sor. A Zöldekkel koalícióban lévő Szociáldemokrata Pártot végül a jobbközép Liberálisok és a Centrum Párt támogatta.

„Házelnök Úr. Tudjuk, és értjük, hogy jobboldali szelek járnak Európában és Svédországban is. Tudom, hogy a Liberálisok és én magam is kockázatot vállalunk mai pozíciónkkal. A liberálisok - a képviselők és a választók is - kételkednek a vörös-zöld pártokban, ugyanakkor határozottan elutasítjuk a jobboldali extrémizmust. Rövid távú elképzeléseinknél sokkal fontosabb az, hogy a jövőbe tekintsünk” – nyilatkozta Jan Bjorklund, Liberális párt vezetője

A szociáldemokraták által kötött kompromisszum értelmében az új kormány várhatóan csökkenteni fogja az adókat, és enyhíteni fog a munkaerőpiac és a lakásbérleti piac állami szabályozásán. Szakértők szerint ez éles elmozdulás a jobboldal felé, és elégedetlenséget szülhet a szociáldemokraták támogatói körében.

„A négy párt más ideológiai háttérrel rendelkezik, de egyesít bennünket az alapvető demokratikus értékeink védelme: ezek az egyenlőség, a nyitottság, és a tolerancia” – mondta Anders Ygeman, a Szociáldemokrata Párt frakcióvezetője.

A meglehetősen ingatag lábakon álló kabinet jövője szakértők szerint erősen kérdéses. Sokan úgy vélik, ez a kényszerkoalíció nem tudja majd elvezetni az országot a 2022-ben esedékes választásokig, ez pedig teret adhat a jobboldali pártok megerősödésének.

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!