2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Napindító 09:30

Külföld

Az NSO tulajdonosa szerint semmi közük az ötvenezres telefonszám-listához

A Pegasus nevű kémszoftvert gyártó izraeli NSO vállalat tulajdonosa azt állítja, hogy semmi közük nincsen az állítólag megfigyeltek telefonszámait tartalmazó ötvenezres listához - jelentette a Kalkaliszt című izraeli gazdasági újság.

  • Az NSO tulajdonosa szerint semmi közük az ötvenezres telefonszám-listához

Salev Hulió, a cég egyik alapítója és vezérigazgatója a lapnak úgy nyilatkozott, hogy az NSO-nak semmi köze az ismeretlen eredetű ötvenezres listához, és tagadta, hogy a szoftverrel rosszindulatú tevékenységet végeztek volna.

"Körülbelül egy hónappal ezelőtt azzal fordultak hozzánk, hogy a piacon egy lista kering. Azt állították, hogy feltörték az NSO szervereit Cipruson, és hogy vigyáznunk kell" - mondta Hulió a Kalkalisztnak.

"Ellenőriztük. Nincsenek szervereink Cipruson, nincsenek ilyen listáink, és a számnak sincs semmi értelme. Később két ügyfelünk is szólt nekünk, hogy megkeresték őket, azt állítván, hogy létezik ez az NSO-val kapcsolatos lista. Kaptunk néhány képernyőképet, és láttuk, hogy nem hasonlít a Pegasus rendszerére, a szerveren látható kép különösen nem ilyen, hanem egy HLR Lookup szerver. Arra jutottunk, hogy ez egy vicc" - állította Hulió.

"Őrült információhiányra próbálnak valamit építeni" - közölte Hulió. "Azt mondják, hogy a lista kiszivárgott. De honnan szivárgott ki? Nem mondják meg, hogy ki szivárogtatta ki, de honnan szivárgott ki? Kihez tartozik a lista? Ki készítette? Miért nincsenek erről adatok? Ez abszurd" - vélekedett a kémszoftver izraeli gyártója.

"Ügyfeleink évente átlagosan száz célpontot határoznak meg. Az NSO megalakulása óta nem érhettünk el ötvenezer célponthoz. A Pegasusnak negyvenöt ügyfele van, egyenként évi százas számokkal. A listán olyan országok is szerepelnek, amelyek nem ügyfeleink, és az NSO-nak egyáltalán nincs listája, amely központosítja a Pegasus összes célpontját, pusztán azért, mert maga a vállalat nem tudja valós időben, hogyan használják ügyfelei a rendszert" - magyarázta az üzletember.

Hulió elutasította a civilek lehallgatásának vádjait. "Újságírók, emberi jogi aktivisták, civil társadalmi szervezetek kívül esnek a határokon. Annak az ügyfélnek, aki újságírót vagy emberi jogi aktivistát hallgat le, számomra abban a pillanatban megszűnik az ügyfél státusza. Miért? Mert nem ez a rendszer célja. Ismerjük, és felismerjük az ilyesmit. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy megakadályozzuk a visszaéléséket" - hangsúlyozta.

Az Axios című hírportál értesülése szerint Izrael kárelhárító bizottságot állít fel az NSO kémszoftverének ügyében kitört megfigyelési botrány kezelésére, amelyben részt vesznek a védelmi iparág exportengedélyeiért felelős honvédelmi minisztérium, a külügyminisztérium, az igazságügyi minisztérium, a külföldi hírszerzést végző Moszad, a katonai hírszerzés, illetve más ügynökségek képviselői.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!