2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Televíziós vásárlási műsorablak

Következik:

A Hold válaszolt - Portréfilm Bay Zoltánról 10:50

Külföld

Az Irán körüli helyzetről tárgyalt a japán és az amerikai külügyminiszter

Az Irán körül kialakult helyzetről tárgyalt telefonon pénteken Kono Taro japán külügyminiszter amerikai kollégájával, Mike Pompeóval - közölték Tokióban.

  • Az Irán körüli helyzetről tárgyalt a japán és az amerikai külügyminiszter

A Kyodo tokiói hírügynökség szerint Pompeo jelezte: az amerikai kormányzat hírszerzési források alapján arra a megállapításra jutott, hogy Teherán a felelős az egy nappal ezelőtti, az Ománi-öbölben történt incidensért, amelyben két tartályhajót ért támadás.

A hírügynökség nem ismertette a japán fél ezzel kapcsolatos reakcióját. Azt ugyanakkor megírta, hogy Kono Taro beszámolt amerikai kollégájának Abe Sindzó japán kormányfő június 12-13-ai teheráni látogatásának eredményeiről. A miniszterelnök tárgyalt Irán vallási és politikai vezetőjével, Ali Hamenei ajatollahhal és Haszan Róháni köztársasági elnökkel is.

A japán politikus közvetítőként próbált fellépni Teherán és Washington között. A Kyodo azonban kiemelte, hogy Hamenei visszautasította a javaslatot, hogy párbeszédet kezdjen Donald Trump amerikai elnökkel.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!