2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Következik:

Híradó 18:30

Külföld

Az Európai Parlamenthez intéznek petíciót a túlszaporodott romániai medvék ügyében

A hírt a négy megye elöljárói jelentették be a Sepsiszentgyörgyön tartott közös keddi sajtótájékoztatójukon, melyről az Agerpres hírügynökség közölt tudósítást.

  • Az Európai Parlamenthez intéznek petíciót a túlszaporodott romániai medvék ügyében

A sajtótájékoztatón Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke arról beszélt, hogy az adatok a medvék túlszaporodását jelzik. Tudomása szerint hét ember halt meg idén medvetámadás következtében Romániában, mindennaposak az országúti, vasúti medvegázolások és a gazdák által tett kárbejelentések. Utóbbiak idei száma a négy megyében elérte az ezret.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) színeiben megválasztott politikus szerint a romániai környezetvédelmi minisztériumnak jót tenne, ha Brüsszelből is intenék a beavatkozásra, hiszen Románia az EU-csatlakozáskor vállalta a medveállománya megőrzését. Borboly szerint a jelenlegi rendszer, amelyben a minisztérium adhat engedélyt a veszélyes egyedek kilövésére vagy áthelyezésére, a nagy bürokrácia miatt nem működőképes. Úgy vélte, a rendszer akkor válna operatívvá, ha a helyi hatóságok kapnának jogosultságot a fellépésre.

Tamás Sándor, a Kovászna megyei önkormányzat elnöke kétségbe vonta, hogy valósak lennének a medveállományra vonatkozó számok. Szerinte, ha tízezer medve van Romániában, akkor az állomány nyolcvan százaléka a négy megyében él. A politikus úgy vélte: ismét engedélyezni kell a populációszabályozás érdekében történő vadászatot, és emellett kell lehetőséget teremteni a veszélyes egyedek kilövésére. Ugyanakkor gondoskodni kell a medvék által okozott anyagi károk gyors megtérítéséről is.

Alexandru Adrian Gabor, a Brassó megyei önkormányzat alelnöke arról beszélt, hogy a 2000-es évek eleje óta okoznak gondot Brassó városban és a megyében a medvék, de akárhányszor kérték a központi hatóságok segítségét a probléma megoldásához, Bukarest ezzel mindig adós maradt.

Péter Ferenc, a Maros megyei önkormányzat elnöke megemlítette: az általa vezetett megyében két embert öltek meg idén a medvék, és Szováta fürdővárosban már nem mernek este kimenni az utcákra az emberek, mert nagy az esélye annak, hogy medvével találkoznak. A politikus szerint a helyzet tarthatatlan, sürgős intézkedésekre van szükség.

A sajtótájékoztatóban az interneten keresztül kapcsolódott be Vincze Lóránd EP-képviselő, aki a petíció brüsszeli képviseletét vállalta.

Romániában azt követően szaporodott túl a medveállomány, hogy 2016-ban a Ciolos-kormány a populációt szabályozó medvevadászatot is betiltotta. Korábban a környezetvédelmi minisztérium évente 400-450 medve kilövésére adott engedélyt. A környezetvédelmi tárca megrendelésére 2019 tavaszán készített állománybecslés szerint az országban 6450 és 7200 közötti a vadon élő medvék száma. A medvepopuláció megőrzésére vonatkozó, tavaly kibocsátott akcióterv szerint a nagyragadozók romániai élőhelyén ökológiai, társadalmi és gazdasági szempontból az optimális egyedszám 4000 lenne.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!