A Napi aktuális extrában ifjabb Lomnici Zoltán alkotmányjogász értékelte az eseményeket, a helyszínről pedig Zöldhegyi Katalin tudósított.
Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter és Varga Judit igazságügyi miniszter szerdán 12 óra 30 perctől Kormányinfót tart.
Nem volt még arra példa, hogy az Európai Unió Bírósága egy ítélethirdetést élőben közvetítsen, szerdáig. A luxemburgi testület délelőtt ismertette döntését, hogy összhangban áll-e az uniós joggal a jogállamisági normákat felrúgó tagállamokat, köztük Magyarországot pénzmegvonással sújtó közösségi jogszabály.
A Bíróság rövid összegzés után kimondta, hogy
elutasították a magyar és lengyel keresetet a jogállamisági rendelet ügyében, egyúttal megerősítették, hogy hazánk esetében a Brüsszel által korábban hozott jogállamisági rendelet jogszerű.
Ez azt jelenti, hogy az uniós pénzek kifizetését jogállamisági kritériumokkal összekötő jogszabályt megfelelő jogi alapon fogadták el, az összefér a közösségi joggal, tiszteletben tartja különösen az unióra ruházott hatáskörök korlátait, és a jogbiztonság elvét.
A balliberális erők éveken keresztül azon fáradoztak, hogy megbüntessék hazánkat.
Az úgynevezett, hazánkat elmarasztaló 2013-as Tavares-jelentést, a 2018-as Sargentini-állásfoglalás követte, ami végül eljárást indítottak Magyarország ellen.
A gyermekvédelmi törvény elfogadása miatt fenyegetnek forráselvétellel Brüsszelből a kormány szerint.
Ha érvényben is hagyja az EU bírósága szerdán a jogállamiságot megsértő országokat pénzmegvonással sújtó rendeletet, akkor sem várható szankció az áprilisi parlamenti választás előtt.