2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Háború Ukrajnában

Következik:

Vezércikk 14:05

Külföld

Az EP álhírek alapján ítélkezne Magyarország felett

A héten összeülő uniós parlament a tagállamok rendkívüli intézkedéseinek górcső alá vételét kérheti az Európai Bizottságtól. A Magyar Nemzet birtokába jutott állásfoglalás-tervezet szerint Magyarországgal kapcsolatban ugyanakkor még mindig számos hazugság kering Brüsszelben. Az EP például elítélné, hogy felfüggesztették a hazai Országgyűlést – azt az Országgyűlést, amelyik ma is ülésezik.

  • Az EP álhírek alapján ítélkezne Magyarország felett

Csütörtökön és pénteken ismét virtuálisan ül össze az Európai Parlament, a rövidített és rendhagyó plenárison a testület a koronavírus elleni küzdelemről, illetve a világjárvány következményeiről szóló álláspontjáról szavaznak.

A Magyar Nemzet információi szerint az állásfoglalás tervezetébe bekerült az is, hogy az EP elítéli a döntést, miszerint Magyarországon időkorlát nélkül hirdették ki a járványügyi veszélyhelyzetet, illetve azt, hogy felfüggesztették a parlament működését. Az utóbbi valótlan állításhoz érthetetlen módon ragaszkodnak Brüsszelben, holott hétről hétre ülésezik a magyar Országgyűlés, amit a kormány számos tagja – legutóbb Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter – ajánlott a nemzetközi sajtó figyelmébe.

Ami az időkorlátot illeti, Varga Judit igazságügyi miniszter nemrég a Die Weltnek mondta el: a parlament bármikor visszavonhatja a kormánynak adott felhatalmazást, a veszélyhelyzet idején tett intézkedések pedig a rendkívüli jogrend végével érvényüket vesztik.

Az uniós parlament az álhírekkel tarkított állásfoglalásában mindenesetre kérheti majd, hogy az Európai Bizottság vizsgálja a rendkívüli intézkedések EU-s szerződésekkel való összeférhetőségét, valamint vessen be valamennyi rendelkezésére álló – köztük költségvetési – eszközt. Az uniós tanácstól a képviselők azt kérnék, hogy vegye újra napirendre a hetes cikkelyes eljárásokat.

(Magyarország és a jogállamiság utoljára tavaly decemberben volt téma a Tanácsban, a jelenleg is futó horvát EU-elnökség a korábbi finn elnökséggel ellentétben nem szentel sok energiát a politikailag túlfűtött eljárásnak.)

Az EP dokumentumtervének jogállamiságról szóló fejezetében egyébként nem csak a magyar kormány lett nevesítve: Lengyelország rendkívüli intézkedései szintén aggodalomra adnak okot a testület szerint.

A koronavírus elleni védekezésről szóló törvény hazai elfogadása után David Sassoli EP-elnök felhatalmazást kapott a baloldali, zöld és liberális EP-frakcióktól, hogy levélben kérje az újabb jogállamisági eljárást a bizottságtól. Ursula von der Leyen elnök szerint aggodalomra ad okot a magyar szabályozás, a bizottság pedig minden tagállami intézkedést, valamint azok végrehajtását is vizsgálja majd.

Magyar Nemzet

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!