2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Külföld

Az Egyesült Államok továbbra is aggódik a nyugat-kínai hszincsiangi helyzet miatt

Az Egyesült Államok szombaton aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy Peking esetleg korlátozta az ENSZ emberi jogi főbiztosát hszincsiangi látogatásán - közölte Antony Blinken amerikai külügyminiszter.

  • Az Egyesült Államok továbbra is aggódik a nyugat-kínai hszincsiangi helyzet miatt

A washingtoni diplomácia irányítója közleményében úgy vélekedett, hogy Michelle Bachelet látogatásának körülményei "nem tették lehetővé az emberi jogi helyzet teljes és független értékelését".

Kifejtette: "nyugtalanítják azok a jelentések, amelyek szerint a Hszincsiangban élő embereket figyelmeztették, hogy ne panaszkodjanak, és ne beszéljenek nyíltan a régióban uralkodó állapotokról".

A kínai régió régóta a civileket célzó véres támadások színhelye, amelyeket a hatóságok szerint szeparatisták és iszlamisták, illetve a régió fő etnikai csoportja, az ujgurok követtek el.

A nyugat-kínai Hszincsiang tartomány néhány éve drákói felügyelet alatt áll - írta jelentésében az AFP francia hírügynökség.

Nyugati tanulmányokban azzal vádolják Pekinget, hogy több mint egymillió ujgurt és más muszlim etnikai csoportok tagjait internálták "átnevelő táborokba", sőt "kényszermunkát" vagy "kényszersterilizációt" is alkalmaznak. Az Egyesült Államok népirtásról beszél.

Kína elítélte az elfogult jelentéseket, és "szakképzési központokról" beszélt, amelyek célja a foglalkoztatás fejlesztése és a szélsőségesség felszámolása.

Az ENSZ emberi jogi főbiztosa Hszincsiangban, a régió fővárosában, Ürümcsiben tett látogatást, és elmondta, hogy meglátogatott egy börtönt Kasgár városában, ahol többek között foglyokat is látott, és a hozzáférést "meglehetősen nyitottnak, meglehetősen átláthatónak" minősítette.

A hszincsiangi kormány, mint mondta, biztosította őt arról, hogy a "szakképzési központok hálózatát felszámolták". Michelle Bachelet elmondta, hogy meglátogatta az egyik korábbi központot.

Látogatásának részleteit nem hozták nyilvánosságra. A volt chilei elnök a Kínában kialakult járványhelyzet miatt olyan egészségügyi burokban volt, amely távol tartotta őt a külföldi sajtótól.

Bachelet útja végén tartott online sajtótájékoztatóján megismételte, hogy látogatása, amelyből a külföldi sajtót kizárták, "nem vizsgálat" volt.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!