2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Napindító 09:30

Külföld

Amikor Gyurcsány és Putyin még együtt ropták a táncot. De tényleg.

Az orosz elnök a lépéseket saját bevallása szerint az akkori magyar miniszterelnöktől, Gyurcsány Ferenctől leste el 2007-ben, amikor a Debreceni Hajdú Együttes műsorába ő maga is becsatlakozott.

  • Amikor Gyurcsány és Putyin még együtt ropták a táncot. De tényleg.

Az utóbbi napokban, az orosz–ukrán háború kitörése nyomán visszatérő belpolitikai téma lett, hogy melyik európai vezető mennyit és mikor találkozott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel a háború kitörése előtt. Nem meglepő módon az baloldal legerősebb pártjaként tetszelgő Demokratikus Koalíció (DK) Orbán Viktor miniszterelnök orosz kapcsolatairól próbálja bebizonyítani, hogy mennyire szorosak és barátiak. Tegnap este is erről posztoltak egy videót, amely szerint a két politikus közötti „barátkozás” 2009-ben kezdődött. 

Gyurcsányt bukása után is vendégül látták

A DK videója arról nem szól, hogy az általuk felelevenített találkozó után pár nappal Putyin elnök Gyurcsány Ferencet és Dobrev Klárát is vendégül látta, annak ellenére, hogy addigra Gyurcsány miniszterelnökként megbukott, és az MSZP éléről is elüldözték. Pár napja Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője is felelevenítette a történetet. „Gyurcsány Ferencnek 2009 novemberében még egy családi-baráti vacsi azért bőven belefért. És már nem miniszterelnökként, csak úgy, szokatlanul barátilag, feleségekkel, magánba’” – írta a Fidesz frakcióvezetője a találkozóról, ahol 

egy ukrán étteremben vacsorázott Putyinnal és feleségével Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára.

Később Kocsis Máté egy komolyabb gyűjtést is közzétett a Putyin–Gyurcsány-találkozókról, melyekből összesítése szerint 2006 és 2007 között három is volt, és értékelése szerint 

ezek után kezdődött el a Mol kijátszása az oroszoknak. 

Az erre utaló sajtóértesüléseket 2007 júliusában Putyin még cáfolta, a közmédia akkori tudósítása szerint egészen pontosan azt utasította vissza, hogy a „Mollal szembeni osztrák felvásárlási kísérlet mögött orosz érdekek állnának”. Az orosz elnök ekkor egyébként egy újabb találkozót bonyolított Gyurcsány Ferenccel, akit a Moszkvától még messzebb, délkeletre fekvő Szaranszkba hívott meg. 

Finnugor csúcstalálkozó

A Nemzeti Audiovizuális Archívumban fellelhető a teljes híradás, melyben megemlítik, hogy a Gyurcsány által meglátogatott szaranszki finnugor csúcstalálkozón Putyin elnök még egy csárdást is eltáncolt a Debreceni Hajdú Együttes egyik tagjával. 

– A lépéseket az orosz elnök saját elmondása szerint Gyurcsány Ferenctől igyekezett ellesni

– hallható az M1 tudósításában.

A teljes adás ITT tekinthető meg. 

– Újra kell gondolni a finnugor kapcsolatrendszer kezelését – erről beszélt Gyurcsány Ferenc az Index korabeli híradása szerint a dél-oroszországi városban. Az akkori miniszterelnök szerint az 1993-ban megfogalmazott elveket, és az azóta elkopott eszközrendszert is újjá kellett volna éleszteni. 

– A kormányfő a magyar sajtónak a látogatás kapcsán – mint a fesztivál megnyitóján is hangsúlyozta – megerősítette, hogy 

Magyarország a finnugor kapcsolatrendszert nyelvi, kulturális kérdésnek tekinti, s sajnálatos, hogy politikai viták árnyékolják be a finnugor nyelvcsoport népeinek együttműködését 

és kapcsolatépítését – áll a híradásban. Az Indexen egy képet is közöltek, melyen az orosz elnök és Gyurcsány egy vasdarabot kovácsolnak egy-egy nagy méretű kalapács segítségével. 

– Gyurcsány Ferenc Putyin elnökkel csütörtökön késő este, közvetlenül elutazása előtt, a szaranszki repülőtéren folytatott kétoldalú megbeszélést. A magyar sajtót a kormányfő úgy tájékoztatta, hogy ez a találkozó lehetőséget adott a kétoldalú viszony villámleltárának elkészítésére, így természetesen a magyar–orosz gazdasági együttműködés és kereskedelem mérlegének megvonására, jövőjének felvázolására – olvasható az Index akkori cikkében. 

Arról is hírt adtak, hogy 

Gyurcsány szerint a Mol és orosz partneri kapcsolatai épp ellenkező irányúak, mint most az OMV és a magyar olajcég közötti viszony. 

A baloldali politikus akkor miniszterelnökként arról beszélt, hogy a Mol Oroszországban további lehetőségeket keres feltárási és kiaknázási koncessziókra, s erre meg is vannak az esélyek. 

Mégis eladták a részvényeket Gyurcsányék

Egy orosz cég végül 2009 márciusában, Gyurcsány Ferenc lemondása előtt nem sokkal mégis megvásárolta a Mol részvényeinek több mint húsz százalékát, éppen az OMV-től, ahogyan arra már korábban figyelmeztetett az ellenzékben lévő Fidesz. 

Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója akkor több szempontból is furcsa módszernek nevezte azt, ahogy az orosz Szurgutnyeftegaz 2009. március 29-én, vasárnap megvásárolta az osztrák OMV-től a Mol Nyrt. 21,2 százalékos részesedését. Az akkori külügyi bizottság Fidesz által összehívott rendkívüli ülésén az olajcég vezetője elmondta, hogy az orosz vállalat előzetes bejelentés nélkül szerzett jelentős tulajdonrészt a Molban úgy, hogy pár nappal korábban az OMV vezérigazgatója még azt mondta, abban az évben biztosan nem értékesítik a részvénycsomagot. 

– Az európai államok védekeznek az ilyen gazdasági behatolás ellen – mondta akkor Németh Zsolt, a bizottság fideszes elnöke. Az Origó korabeli cikke szerint úgy fogalmazott:

A magyar kormány vagy béna kacsa, vagy Oroszország ügynöke

Németh Zsolt akkor azt is megjegyezte, nagy valószínűséggel kizárható, hogy Gyurcsány Ferenc ne tudott volna arról, hogy mire készül Oroszország. 

Az eladott részvényeket végül 2011-ben Orbán Viktorék vásárolták vissza az oroszoktól, tavaly óta pedig a hazai egyetemek gazdálkodhatnak a részvénycsomag hozamából.

Ezek is érdekelhetik

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!