2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Napindító 09:30

Külföld

Alapjogokért Központ: Az új EB eddig nem tudta megvalósítani a "geopolitikai bizottság" koncepcióját

Az Ursula von der Leyen vezette Európai Bizottságnak (EB) eddig nem sikerült a célul kitűzött "geopolitikai bizottság" koncepcióját tartalommal megtöltenie - hangzott el az Alapjogokért Központ budapesti sajtóeseményén kedden, amelyen a jogi elemző intézet új európai uniós kutatócsoportjának első tanulmányát ismertették.

  • Alapjogokért Központ: Az új EB eddig nem tudta megvalósítani a

Az elemzés az Ursula von der Leyen vezette EB első fél évének értékelésével foglalkozik.

Kovács István, a központ stratégiai igazgatója közölte: a tanulmány célja, hogy a bizottság munkájának a nyilvánosság előtt kevéssé ismert szegmenseit mutassa be.

Vizsgálja többek között az EB tagjainak aktivitását, elemzi az uniós biztosok vállalati és nem kormányzati szervezetekkel (NGO-k) való találkozóit, illetve a bizottság nemzetközi szervezetekkel és uniós intézményekkel való kapcsolatát, valamint az NGO-k lobbitevékenységét is

- fűzte hozzá.

Kovács István ismertette: a tanulmány megállapítja, hogy az Ursula von der Leyen vezette testületnek nem sikerült a célul kitűzött "geopolitikai bizottság" koncepcióját tartalommal megtöltenie.

"A bizottság elnökének figyelme ugyanis az Európia Unió belső problémáira, valamint az EU szomszédságában lévő országokra korlátozódott"

- mondta.

Kovács István beszámolt arról is, hogy a jogi elemző intézeten belül egy új, európai uniós tematikával foglalkozó műhely jött létre. Kovács Attila közgazdász, az új kutatási projekt vezetője a tanulmány magyar vonatkozásával kapcsolatban kiemelte, hogy Várhelyi Olivér szomszédságpolitikáért és bővítésért felelős uniós biztos az európai uniós biztosok aktivitását tekintve az előkelő nyolcadik helyet foglalja el, a visegrádi országok biztosai közül pedig az első helyen található. Tájékoztatása szerint a tanulmány emellett kitér az EB tagjainak vállalati kapcsolataira is. Ezzel kapcsolatban figyelemre méltónak nevezte, hogy a német vállalatok túlsúlya jelentős a találkozókat illetően.

Kurucz Orsolya projektvezető-helyettes a bizottság lobbitevékenysége kapcsán arról beszélt, hogy Vera Jourova demokráciáért és átláthatóságért felelős uniós biztos, Ylva Johansson belügyi biztos és Frans Timmermans az Európai Bizottság alelnöke voltak a leggyakoribb lobbicélpontok az bizottságban az elmúlt hat hónapban. Az Egyesült Államokbeli nagy technológiai vállalatainak nyomasztó túlsúlya látszik a biztosokkal és kabinettagjaikkal folytatott lobbitalálkozók elemzéséből is, de feltűnik az Amnesty International, illetve Soros György brüsszeli szervezete, az Open Society European Institute is - ismertette Kurucz Orsolya.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

A nap kérdése

A nap kérdése

Büszke lehet Európai Parlamenti munkájára a magyar baloldal?

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!