2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

A tüntetők kemény magja összecsapott a rendőrökkel

Hír TV

2018. május 1., kedd 17:41, frissítve: kedd 19:31

Tüntetők és rendőrök csaptak össze Párizsban, a május elsejei felvonulásokon. A demonstrálók eredetileg a kormány tervezett munkaerő-reformja ellen tüntettek, ami egyszerűsítené például az állami alkalmazottak elbocsátását. A tömegből kivált kemény mag járműveket, kirakatokat rongált meg, és gyújtogattak is.

Egy autó is felgyújtottak Párizs belvárosában. A május elsejei munkástüntetés jutott el idáig, de a rendőrség csak a kemény mag első rohamát várta meg, aztán jött a könnygáz és a tömegoszlatás.

A tüntetők eredetileg a kormány munkaerő-reformja ellen akartak tiltakozni. Emmanuel Macron tervei szerint egyszerűsödne a munkavállalók elbocsátása, csökkennének a nyugdíjkedvezmények és sok szakmában megszűnne a korkedvezményes nyugdíj. A szakszervezetek szerint Macron az állami cégek privatizációját készíti elő, hogy az új tulajdonos, például az állami vasútnál, azonnal leépítéssel kezdhessen. A francia munkavállalók 11 százaléka dolgozik állami cégnél.

„A kormány gyakorlatilag tudomást sem vesz rólunk, egyoldalúan próbálják módosítani a törvényeket, és azzal vádolnak minket, hogy úgyse vagyunk hajlandók semmi kompromisszumra. Ez egyfajta autoriter vezetés, ami ellen tiltakoznunk kell” – mondta Laurent Berger, a legnagyobb szakszervezet vezetője.

Franciaországban idén májusban van a 68-as diáklázadások évfordulója. 50 éve a mozgalmat diákok indították, akik elfoglalták az egyetemeket, aztán a munkások a gyárakat. A 7 millió embert érintő sztrájkba akkor kis híján belebukott Charles de Gaulle kormánya. Most Emanuell Macronnak is a diákoktól és munkásoktól kell tartania.

„Az utca ma már nem olyan fontos, mint régen. Ma már nincs olyan kultúrája a tiltakozásnak, kevesen hisznek benne. Egység sincs már, sokan azt mondják: ha ő jön, én nem megyek. Így sokkal nehezebb választást elérni” – mondta Gerard Makowski, a 68-as tüntetések egyik résztvevője.

Emmanuel Macron helyzete azért is különbözik az elődeitől, mert népszerűbb, mint sok évtizede bármelyik francia elnök. A lakosság több mint 50 százaléka támogatja a reformterveit, miközben mindkét elődje, Nicolas Sárközy és Francois Hollande is 25 százalék körül állt egy év elnökség után.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!