2024. 04. 18. Csütörtök Andrea, Ilma napja
Jelenleg a TV-ben:

Paláver

Következik:

Híradó 17:00

Külföld

A török elnök ismertette a korlátozások enyhítésének első ütemét

Recep Tayyip Erdogan török elnök hétfőn Isztambulban ismertette a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozások enyhítésére vonatkozó terv első ütemét, egy nappal azután, hogy országában a hivatalos adatok szerint a gyógyultnak minősítettek száma meghaladta a továbbra is fertőzöttként nyilvántartott esetekét.

  • A török elnök ismertette a korlátozások enyhítésének első ütemét

Erdogan a kormányzat videokapcsolaton keresztül tartott ülését követő beszédében először a 65 évnél idősebbeket, a krónikus betegeket, illetve a 20 éven aluli, nem dolgozó fiatalokat érintő állandó jellegű kijárási tilalom kérdésére tért ki.

Bejelentette, hogy a 65 év felettiek a hétvégi általános kijárási tilalmak egyik napján lakhelyük közelében legfeljebb négyórás sétát tehetnek. Jelezte: ezen a héten vasárnap 11 és 15 óra között hagyhatják el otthonaikat.

A török vezetés a 20 évesnél fiatalabbakat két csoportra osztotta. Azok, akiknek az életkora nem éri el a 15 évet, első alkalommal május 13-án, a 15 és 20 év közöttiek pedig legkorábban május 15-én mozdulhatnak ki négy óra erejéig.

Erdogan, aki a járvány törökországi kezdetétől Isztambulban tartózkodik, arról a 31 tartományról - köztük Isztambulról és Ankaráról - is szólt, amely április 4. óta teljesen le van zárva a személyforgalom előtt. Közölte: hét tartomány, úgymint Antalya, Aydin, Erzurum, Hatay, Malatya, Mersin és Mugla esetében hétfő éjféltől feloldják a korlátozást.

A török államfő egyúttal azt is jelezte, hogy május 11-től adott feltételek mellett újranyithatnak a borbélyok, a fodrászatok, a szépségszalonok, valamint a bevásárlóközpontok és ezek bizonyos üzletei.

Erdogan beszéde után Fahrettin Koca egészségügyi miniszter a Twitter-fiókján tudatta a járvánnyal kapcsolatos hétfői mutatókat.

A megosztott táblázatból kiderült, hogy az elmúlt 24 órában 1614 embernél diagnosztizálták az új koronavírust, ami 54-gyel kevesebb, mint vasárnap. A fertőzöttek száma ezzel 127 659-re emelkedett. A kis-ázsiai országban március 30. óta nem járt ilyen alacsonyan az új esetek száma, amely április 11-én egyszer még 5000 felett is járt.

A járvány halálos áldozatainak száma hétfőn 64-gyel 3461-re nőtt, ami szintén a mutató április 19. óta ereszkedő trendjébe illeszkedik.

Az intenzív osztályon fekvők és a lélegeztetőgépre szorulók száma ugyancsak tovább mérséklődött, előbbi most 1424-ról 1384-ra, utóbbi 766-ról 727-re csökkent.

A gyógyultnak minősítettek száma 5015-tel 68 166-ra ugrott. A gyógyultak száma vasárnap felülmúlta az aktív esetekét.

A 83 milliós országban a kórokozó hivatalos, március 11-ei megjelenése óta több mint 1,171 millió vírustesztet végeztek el.

Törökország 31 tartományában hétvégente kijárási tilalom van érvényben, amelyet legalább május végéig fenntartanak. Az emberek többsége hétköznapokon munkába jár, hogy mozgásban tartsa a gazdaságot, eközben a hatóságok a közösségi életet és a távolsági közlekedést szinte teljesen felfüggesztették.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!