2025. 07. 18. Péntek Frigyes napja
Jelenleg a TV-ben:

Magyar retró 1.

Következik:

Vezércikk 04:00

Külföld

A spanyol kormány a migránsok befogadótáborára költ, nem a közbiztonságra + videó

Miközben a helyiek a közbiztonság romlására panaszkodnak, bokszedzésekre járhatnak és új sportpályákat kapnak az illegális bevándorlók a spanyolországi Tenerifén.

  • A spanyol kormány a migránsok befogadótáborára költ, nem a közbiztonságra  + videó

Kültéri sportpályát, bokszedzőt, USB-töltőpontokat és egyéb szolgáltatásokat kaptak és kapnak az illegális bevándorlók az egyik legnagyobb tenerifei befogadóközpontban, ahol most körülbelül kétezren laknak. Úgy tudni, hogy a spanyol kormány javítani szeretné az ottani körülményeket, és ehhez uniós forrásokat is elkülönítettek: több mint tízmilliárd forintnak megfelelő összeget terveznek a fejlesztésekre fordítani. Ebből nemcsak a szolgáltatásokat bővítik, hanem a létesítményt is, hogy még több bevándorlót tudjanak ott elhelyezni – a Kanári-szigetek ugyanis az illegális bevándorlók legfőbb célpontja jelenleg. Az ENSZ menekültügyi szervezete szerint idén május végéig már több mint 11 ezer ember érkezett a szigetekre, ami ugyan némileg kevesebb a tavaly év eleji káoszhoz képest, de a 2023-as azonos időszaknál így is 35 százalékkal több. A hatóságok azt mondják, hogy ez a csökkenés amúgy sem jelent semmit, mert augusztusban és szeptemberben jön az igazi hullám, mert az embercsempészek mindig ebben az időszakban indítják el a legtöbb hajót.

A helyiek közben igencsak nehezen viselik a fejlesztésekről szóló híreket. Többen azt mondták a helyi sajtónak, hogy már most is sok a probléma a tábor egyes lakóival, és nem tartják jó ötletnek, hogy például bokszedzéseket biztosítsanak nekik, mert ez csak fokozza a bizonytalanságot olyan környékeken, ahol már most is sok a lopás és az erőszakos bűncselekmény. Az is felháborodást váltott ki, hogy a kormány inkább az illegális bevándorlók ellátására költi a pénzt, ahelyett hogy a spanyolok problémáit orvosolná, például a lakhatási válságot. Sokan gondolják azt is, hogy a befogadóközpontot működtető civil szervezet is profitál a helyzetből, és lényegében üzletet csinálnak az illegális migrációból, miközben a közbiztonságra egyre kevesebb figyelem jut.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Háttérkép - Brüsszel titkolózik: Döbbenetes visszásságok az új EU-s költségvetésben + videó

Háttérkép - Brüsszel titkolózik: Döbbenetes visszásságok az új EU-s költségvetésben + videó

Az Európai Unió új hétéves költségvetése hatalmas felháborodást keltett: a gazdák szerint a támogatások drasztikus csökkentése és az Ukrajnának juttatott milliárdok veszélyeztetik Európa élelmiszer-biztonságát. A Háttérkép stúdiójában Bogár László és Boros Imre közgazdászok Gajdics Zsolt műsorvezetővel feltárják, mi áll a brüsszeli döntések hátterében, és miért fizethetik meg ennek árát a magyar gazdák.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!