2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

A migráció ellen tüntettek Rómában

Hír TV

2017. november 5., vasárnap 10:34, frissítve: vasárnap 10:57

A bevándorlás és egy az állampolgársággal összefüggő törvénymódosítás ellen tiltakozott az egyik olasz radikális párt Róma utcáin. Az Új Erő (FN) nevű formáció szerint ugyanis a migránsáradat nemcsak a mindennapi életre, de a politikára és a törvényhozásra is hatással van. Olaszország partjainál közben több száz tonna csempészett gázolajat fogtak a hatóságok, a líbiai parti őrség pedig több száz migránst fordított vissza az afrikai ország felé.

„Mindent az apaföldért”, „Olaszország az olaszoké” – hirdetik a transzparensek Rómában. Több ezren vettek részt a szélsőjobboldali Új Erő bevándorlásellenes tiltakozásán.

„Az Új Erő azt akarja megmutatni, hogy az olasz apaföld még létezik. Fontos, hogy megmutassuk, hogy az olasz nép lázadni fog azok ellen az emberek ellen, akik el akarják pusztítani az apaföldünket. Az ellenségeink már nem azok, akik tegnap voltak. A mi ellenségünk az migránsinvázió, amelyet nemzetközi lobbisták szerveztek. Azért vagyunk itt, hogy harcoljunk és győzzünk” – mondta az FN vezetője, Roberto Fiore.

A résztvevők egy törvénytervezet ellen is tiltakoztak. A föld joga (ius soli) elnevezésű jogszabály szerint ugyanis azok a gyermekek, akik nem olasz szülőktől származnak, de Olaszországban születtek, illetve akik tizenkét éves koruk előtt érkeznek az országba, és legalább öt évig az olasz oktatási rendszer részei voltak, automatikusan állampolgárságot kap.

„Úgy gondoljuk, ez a törvény Olaszország halálát jelenti. Evidens, hogy a bevándorlók hordái a partjainkat ostromolják évtizedek óta, és káoszt okoznak nemcsak társadalmi szinten, de politikailag is, mert hatással vannak a politikai döntéshozatalra és a kormányunk által hozott döntésekre is, amikor a törvénykezésről van szó” – fogalmazott egy tüntető, Vera Provenzale.

Közben az olasz rendőrség száz tonna csempészett gázolajat kobozott el egy Líbiából érkező hajóról, a kapitányt őrizetbe vették. A togói zászló alatt haladó jármű több rejtett tartályban szállította a gázolajat, továbbá tizenegy tonna cigarettát. A hajón harmincegyezer euró készpénzt is találtak, amely gyaníthatóan az illegális üzemanyag-kereskedelemből származik.

A líbiai hatóságok és az olasz parti őrség több mint százötven illegális bevándorlót kaptak el a nyílt vízen, miközben az éj leple alatt Olaszországba kívántak szökni. A motoros gumicsónakot az erős hullámok dobálták.

„Megközelítettük a helyet, ahol a migránscsónak volt. A jármű csak állt, a motor elromlott. Elég rossz körülmények uralkodtak a tengeren. Leengedtük a mentőcsónakokat a hajóról, és megmentettük a veszteglőket” – közölte Abdelhamid Aldankooz, a líbiai haditengerészet ezredese.

Július óta, vagyis amióta a líbiai parti őrség megnövelte aktivitását a vizeken, és amióta az Olaszország és az EU által támogatott erők a minden eszközzel megakadályozzák az átkelést a tengeren, jelentősen csökkent a próbálkozók száma.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!