2024. 04. 18. Csütörtök Andrea, Ilma napja
Jelenleg a TV-ben:

Láncreakció

Következik:

Vezércikk 14:05

Külföld

A karácsonyt ünnepli az ortodox keresztény világ

Világszerte több millió ortodox keresztény ünnepli a karácsonyt január 6-án és 7-én. A Julianus-naptár miatt a Megváltó születését majd' 2 héttel későbbre teszik a keleti keresztény és a pravoszláv egyházak, mint a nyugati keresztények.

  • A karácsonyt ünnepli az ortodox keresztény világ

Két héten belül második alkalommal telt meg zsúfolásig Betlehemben a Születés temploma.

December 24-e után, január 6-án este a görög ortodox egyház hívei ünnepelték Jézus Krisztus születését a ciszjordániai városban.

Az éjféli szentmisét III. Teofilosz pátriárka mutatta be. A szertartáson több politikus, köztük a palesztin miniszterelnök is részt vett.

Az ortodox keresztények mellett az asszír, az örmény és a kopt felekezetek hívei is jelen voltak.

Moszkvában éjfélkor szintén ünnepi szentmisét tartottak.

A Megváltó Krisztus székesegyházban a pravoszláv egyház több száz híve jelent meg. A katedrálisban volt Dmitrij Medvegyev kormányfő és felsége is. A szertartást Kirill orosz ortodox pátriárka celebrálta.

Vlagyimir Putyin szülővárosában, a szentpétervári Megdicsőülés székesegyházban jelent meg az ünnepi szentmisén. Az államfőt ezúttal nem testőrök, hanem gyerekek vették körül.

Míg a Gergely-naptárt használó nyugati keresztényeknek január 6-a vízkereszt napja, addig a Julianus-kalendárium szerint az ortodoxok ilyenkor tartják a szentestét.

Oroszország, Fehéroroszország, Grúzia, Örményország, Szerbia, Egyiptom, Etiópia és Kazahsztán január 7-én tartja a Karácsonyt.

Az egyházak közötti különbség nemcsak az eltérő naptárakban keresendő. Más liturgiát alkalmaznak a nyugati és a keleti keresztények, továbbá egyes hittételeket is máshogy értelmez a két egyház az 1054-es egyházszakadásra.

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!