2023. 12. 08. Péntek Mária napja
Jelenleg a TV-ben:

Európai Híradó

Következik:

Globál 04:20

Külföld

A gyermekvédelmi törvény ellen érkező támadások mögött Alex Soros állhat

A gyermekvédelem ügyében az elmúlt években folyamatos támadások érték Magyarországot a Soros-hálózat miatt. A tavalyi népszavazás érvénytelenségéért még kampányt is szerveztek. Olyan brüsszeli befolyásos politikusok rontottak rá a magyar gyermekvédelmi törvényre, akik kapcsolatban vannak a Soros-birodalom örökösével.

  • A gyermekvédelmi törvény ellen érkező támadások mögött Alex Soros állhat

Alex Soros 2021. június 29-én a Twitteren maga is megosztotta családi alapítványuk, az Open Society bejegyzését, melyben a gyermekvédelmi törvényt kritizálta a szervezet. Az írásban annak lehetőségeit vázolták, hogy az Európai Unió mit tehet hazánk ellen ebben az ügyben.

Alex Soros később, 2021. december 3-án ugyancsak a Twitteren megosztott egy Independent-cikket, mely a Population Matters nevű szervezet egyik, „Welcome to Gilead” megnevezésű projektjéről szólt. Ez a megnevezés utalás A szolgálólány meséje című sorozatban bemutatott disztópikus Gileád Köztársaságra. 

A projekt azzal foglalkozott, hogy a gyermekvállalást ösztönző kormányzati politikák mennyiben befolyásolják (negatívan) a reproduktív jogokat. 

Alex Soros a hivatkozott cikkből azt emelte ki, hogy bizonyos rezsimek a nők testét nacionalista, gazdasági és patriarchális érdekek szolgálatába állítják. 

Ez a kijelentés tulajdonképpen hazánkra is utal, hiszen a projekt során külön fejezetet szenteltek Magyarországnak. Ebben többek között úgy támadták hazánkat, hogy antiszemita uszítás folyt Soros György személye ellen azzal, hogy a zsidó származású amerikai milliárdost a bevándorlás támogatásával vádolták. 

Ezen túlmenően a lengyel családpolitikát is hosszasan kritizálták. A szervezetet egyébként eredetileg Optimum Population Trust néven alapították, és több védnöke is nyíltan állást foglalt az oldalon a többgyermekes családmodell ellen.

Ráadásul Alex Soros az elmúlt években több olyan vezető európai politikussal is tárgyalt, akik később nyíltan kritizálták a gyermekvédelmi törvényt és a gyermekvédelmi népszavazást. 2020-ban például egy Instagram-sztori tanulsága szerint egymással szemben ültek Mark Rutte holland kormányfővel egy müncheni biztonságpolitikai konferencián, illetve később közös szelfit is készítettek, melyet Alex Soros a Twitteren osztott meg.

Bő egy évvel később Mark Rutte a gyermekvédelmi törvényt érintően tette azt a nyilatkozatát, mely szerint a törvény nemcsak ellentétes az uniós értékekkel, de Magyarországnak vissza kell vonnia ezt a törvényt, és le kell térdelnie. Rutte ezt követően azt is hozzátette: szerinte Magyarországnak nincs keresnivalója az Európai Unióban. 

Sokatmondó tény, hogy Vera Jourová uniós biztos 2014 és 2019 között közel húsz alkalommal találkozott Soros-szervezetek különféle képviselőivel, 2017-ben pedig a Twitterre is felkerült egy fotó, ahol Jourová Soros Györggyel és Alex Sorossal látható.

 

 

Később aztán a cseh uniós biztos is élesen bírálta a magyarországi gyermekvédelmi törvényt, például 2021 júliusában az Európai Parlament plenáris ülésének az Európai Tanács 2021. június 24–25-i tanácskozásáról szóló vitáján.

De Alex Soros Pedro Sánchezzel, Spanyolország szocialista miniszterelnökével is jó kapcsolatot ápol, akinek országában 2021-ben hatályba lépett a magyar gyermekvédelmi törvény ellentéte. Mint ismeretes, Spanyolországban 2021. július elején bevezették az úgynevezett transztörvényt. A törvény lehetővé tette, hogy mindenki maga választhassa meg a nemét. 

Így az is lehetségessé vált, hogy a személyi igazolványokban ne csak a nevet, de a nemet is át lehessen íratni bemondás szerint, ahhoz még orvosi igazolásra sincs szükség. 

A kérelmeket 12 éves kortól fogadják, és ameddig ehhez még bírósági engedély kell, addig a 14–16 évesek számára a szülők, gondviselők beleegyezése is elég. A 16 év felettiek pedig Spanyolországban már teljesen szabadon dönthetnek nemük megváltoztatásáról a hivatal előtt. 

A szelfi, melyen Sánchez és Alex Soros együtt szerepel, 2019-ben készült az ENSZ klímaügyi konferenciáján, New Yorkban. Mark Rutte mellett Pedro Sánchez is aláírta tavaly azt a levelet, melyben a gyermekvédelmi törvényre hivatkozva EU-tagállamok miniszterelnökeinek egy csoportja ítéli el Magyarországot.

 

 A Soros-birodalom láthatóan erős lobbitevékenységbe kezdett, és a magyarországi gyermekvédelmi, pedofilellenes törvényt homoszexualitás-ellenes jogszabályként igyekezett beállítani. 

Nehéz ezek után véletlennek tekinteni, hogy a birodalom örökösével kapcsolatban álló politikusok sorra támadták a magyar szabályozást.

 

Borítókép: George és Alexander Soros (Forrás: Twitter)

Magyar Nemzet

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!