2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Poltikai hobbista

Következik:

Vezércikk 05:00

Külföld

A D-Day-re emlékeztek

Michelin-csillagos szakácsok állították össze az ünnepi menüt a normandiai partraszállás 70. évfordulójára. Az asztalon szinte kizárólag normand termékek lesznek, az ebédre nyolcszázan hivatalosak, az egyik díszvendég, II. Erzsébet angol királynő már meg is érkezett Franciaországba.

1944. június 6-án, reggel fél hétkor indult az Overlord-hadművelet. A későbbi amerikai elnök, Eisenhower vezetésével 156 ezer katona szállt partra Normandiában 12 ezer repülő fedezékében. A szövetségesek nyomasztó túlerőben voltak, az óceán partján felhúzott német erődrendszert, az Atlanti falat 30 ezer katona és 500 repülőgép védte.

A 70. évfordulóra kiemelt biztonsági intézkedéseket rendeltek el Franciaországban, ahova tizenkilenc állam- és kormányfő érkezik, köztük az angol királynő, valamint az amerikai és az orosz elnök. „Szeretek idejönni, közel lakom ide, nagyon közel van hozzám amúgy is. Idejövök, és úgy bánnak velem, mint egy királlyal. Jobban nem is lehetne, megbecsülöm, amit kapok” - mondta egy brit veterán.

A meghívottak biztonságára 12 ezer rendőr, katona, tűzoltó ügyel, több mint ezer mentős és háromszáz elsősegélynyújtó önkéntes ad készültséget. „Nagyon fontos, mert ez az egyik utolsó D-Day megemlékezés, amelyen háborús veteránok és nagyon fontos emberek a világ minden tájáról Franciaországba jönnek. Ez egy olyan küldetés, amelyben mindannyian részt akarunk venni, és büszkék vagyunk arra, hogy ennek a biztonsági tervnek a részei vagyunk. A legjobbat fogjuk nyújtani, hogy az országunkról alkotott kép jó legyen, és az egységünk is jól szerepeljen” – mondta az egyik francia mesterlövész.

Az orosz közvélemény szerint nem a normandiai partraszállás kényszerítette kapitulációra a hitleri Németországot. Az oroszok úgy gondolják, hogy az amerikaiak és a britek túl későn nyitották meg a nyugati frontot. „Egy kicsit segített, de csak egy kicsit. Ettől még segített. Miért csak kicsit? mert addigra már túl voltunk a nehezén. De attól még jó volt” – mondta egy orosz fizikus.

Egyes orosz vélekedések szerint a szövetségesek szándékosan véreztették ki a sztálini Szovjetuniót a keleti fronton. „A nyugat nagyon rossz szemmel nézte a kommunista Szovjetuniót akkoriban és abban volt érdekelt, hogy megakadályozza a kommunizmus terjedését Európában. Talán ezért sem voltak érdekeltek a nyugati vezetők a vörös hadsereg nagy győzelmében és a háború gyors befejezésében” –  mondta egy nyugalmazott orosz mérnök.

Franciaországban a megemlékezés péntek délután kezdődik a Sword Beachnek nevezett partszakaszon, ahol britek és franciák szálltak partra. A 70 évvel ezelőtti eseményeket 650 statiszta idézi majd fel.

Budapesten is megemlékeztek

Veteránok és külföldi diplomaták emlékeztek a normandiai partraszállásra Budapesten is a Szabadság téren, Ronald Reagan volt amerikai elnök szobránál. A rendezvényen beszédet mondott a francia nagykövet és az Egyesült Államok külügyi szolgálatának főtisztviselője. A kirekesztés ellen küzdő MENSCH Nemzetközi Alapítvány vezetője arról beszélt, hogy a szabadság soha nincs ingyen. „Amerikaiak, angolok, franciák, oroszok, akik a világháborúban harcoltak azért, hogy a nácizmust megállítsák, nem csak az a fontos, hogy megemlékezzünk ezekről az emberekről, fontos, hogy csináljunk valamit azért, hogy mielőtt valakinek meg is kell halni, mielőtt anya sirtaja fiát a háborúban, előzőleg mindenkinek van egy felelőssége: hogy a szabadság, a demokrácia felálljon és ezárt tegyen valamit” – mondta Geiger András.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!