A családok védelmét sürgette Ferenc pápa a Szent Péter térre néző ablakból mondott beszédében vasárnap. A szentatya emlékeztetett: december 26. a názáreti szent család ünnepe, ám hozzátette: a szentképeken ábrázolt tökéletes szentcsalád nem létezik, a család mindennapos kihívásokból áll, ezért, mint fogalmazott, fontos egymás meghallgatása, megértése. A katolikus egyházfő arra kérte a szülőket, az egyházat és a társadalmat is, hogy támogassa, védje és őrizze a családot. Ferenc pápa aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy Olaszországot és sok más országot is demográfiai tél uralja, és felszólította a híveket, tudatosan győzzék le ezt a problémát, mert az családjaink, hazánk és jövőnk ellen hat - fogalmazott.
Az Európai Unió intézményei vagyis az Európai Bizottság és az Európai Tanács egyre inkább birodalmi törekvéseket mutat, folyamatosan csökkenteni igyekszik a tagállamok szuverenitását. A kelet-európai országok viszont már megtapasztalták, milyen az, amikor egy központi bizottság és egy tanácsi (szovjet)unió irányít minket. A témában a Vezércikk vendégei is véleményt mondtak.
Lengyelország kétmilliárdos hitelt kap haderőfejlesztésre Amerikából, ez lehet a hallgatás ára hogy ne kritizálják Ukrajnát. Az USA közben azt kéri váltsák le a teljes ukrán legfelsőbb bíróságot. A stúdióban Nógrádi György biztonságpolitikai szakértővel beszélgettünk.
A hetente szombatonként 22:30-kor műsorra kerülő Svenkben mostantól Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét. Ez mostantól nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma lesz. Keddtől péntekig 21 órától gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
A Karc FM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99
Mindenkinek tartózkodnia kellene az olyan nyilatkozatoktól, amelyek tovább fokozzák a migrációs nyomást Európában, ugyanis a menekültkvóták ismételt emlegetése csak megerősíti az embercsempészek üzleti modelljét – közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Bécsben.
Robert Telus lengyel mezőgazdasági miniszter ukrán kollégájával, Mikola Szolszkijjal folyatott szerdai online megbeszélésén arra szólította fel Kijevet, hogy vonja vissza az ukrajnai gabonaimportra vonatkozó varsói embargó miatt a Kereskedelmi Világszervezethez (WTO) benyújtott panaszát.