2023. 11. 30. Csütörtök András, Andor napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Következik:

Híradó 18:30

Vonatbaleset Ceglédnél: több sérült, még kereseik az okokat

2017. január 2., hétfő 19:58, frissítve: kedd 16:12

Két vonat ütközött Ceglédnél. A MÁV a Hír TV kérdésére megerősítette, hogy baleset történt. Az OMSZ eddig három sérültről tud, állapotuk nem súlyos.

A Hír TV tudósítója a helyszínről bejelentkezve ismertette: egy intercity mozdonya ütközött az előtte álló személyvonatba, amely eddig ismeretlen okok miatt kénytelen volt a nyílt pályán állni. A tervek szerint az IC mozdonyának segítségével tolták volna be a személyvonatot a legközelebbi állomásra, de eddig tisztázatlan okok miatt a mozdony nem tudott lefékezni időben.

Az IC ütközői teljesen benyomódtak a másik vonat fülkéje alá. A baleset tovább körülményeiről még tart a szakértők vizsgálata.

A személyvonaton 240-en utaztak, közülük - a rendőrség tájékoztatása szerint – négyen könnyebben, egy ember pedig súlyosabban megsérült. A tűzoltók 12 kocsival indultak a helyszínre. A vasúttársaság mentesítő járatot küldött az ott ragadt utasokért.

A helyszínre érkezett a katasztrófavédelem egy egysége is, akik a műszaki mentést követően segítettek a hatóságoknak az utasok átszállításában egy mentesítő járatra.

A Hír TV-nek a MÁV megerősítette, hogy baleset történt, de bővebb tájékoztatást nem adtak. Azt egyelőre nem tudni, hogy miért szaladt egymásba a két szerelvény.

Az Országos Mentőszolgálat szóvivője a Hír TV-nek azt mondta: három embert kellett kórházba szállítani, közülük egy sérült meg súlyosan, de ő sincs életveszélyben.

„A kiérkező mentők mindenkit végignéztek, végigkérdeztek a vonaton, Úgy tűnik, hogy három embert szállítunk kórházba, egyikük állapotba sem életveszélyes. Egy férfi nyolc napon túl gyógyuló sérülést, úgy tűnik, hogy csonttörést szenvedett a felső végtagján, illetve egy nő és egy férfi zúzódásokat - akiknél azért egy röntgenvizsgálat nem árt -, úgyhogy őket hármukat visszük kórházba. Még a mentők ott vannak a helyszínen, úgyhogy ezek az adatok nem véglegesek, de talán a legfontosabb, hogy életveszélyes sérült nincsen” – mondta el a Hír TV-nek Győrfi Pál.

Hasonló ráfutásos baleset legutóbb 2008-ban, ugyanezen a szakaszon, Monorierdőnél volt. Akkor 4-en meghaltak, amikor egy intercity utolsó kocsijába hátulról belerohant egy személyvonat. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az eset után könnyek között jelentette be, hogy elfogadja a közlekedési miniszter és a MÁV-elnök tragédia miatt benyújtott lemondását.

A balesetről későbbi híradásainkban a helyszínről is beszámolunk.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!