Öngyilkos merénylő ölt meg több mint harminc embert egy dél-törökországi városban. A támadásban több százan megsebesültek. A robbantás a szíriai határ melletti Suruc városának kulturális központjában történt. Az első értesülések szerint az Iszlám Állam áll a merénylet mögött.
Bombamerénylet volt egy törökországi városban. A bomba egy ifjúsági szervezet gyűlésének kellős közepén robbant – több mint harmincan meghaltak, a sebesültek száma pedig meghaladja a százat. Az aktivisták azért érkeztek a szír határ melletti Suruc városába, hogy segítsék a túloldalon fekvő Kobani újjáépítési munkálatait. A szíriai települést földig rombolták az Iszlám Állam katonái – az első értesülések szerint a dzsihadista szervezet küldött öngyilkos merénylőt Surucba is. A Cipruson tartózkodó török elnök szerint a támadás nem rettenti el hazáját a terroristák elleni harctól.
„El kell ítéljük a terrort, mindegy, honnan jön. Mindig azt mondjuk, hogy a terrornak nincs helye semmilyen vallásban, nemzetben vagy országban. Ezért mindig hangsúlyozzuk, mekkora szükség van a terror elleni nemzetközi harcra” – mondta Recep Tayyip Erdogan török elnök.
Közben robbanás történt Kobaniban is, ebben két városvédő kurd fegyveres vesztette életét. A támadás oka egyelőre nem tisztázott: egyes források öngyilkos merényletről, mások balesetről számolnak be.
Forrás: Hír TV