2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

A retorzióktól félnek a tanárok

2016. január 18., hétfő 22:12

Balog Zoltánhoz irányította a közoktatás átalakításával elégedetlen tanárokat a Miniszterelnökség vezetője. Lázár János szerint nincs félnivalójuk azoknak a pedagógusoknak, akik csatlakoztak miskolci kollégáik tiltakozásához. A kisebbik pedagógus-szakszervezet egyik megyei vezetője mást mondott, mint a miniszter.

E-mailben kérte az egyik debreceni középiskola igazgatója a tanári kart, hogy az intézmény jövője érdekében ne csatlakozzanak a miskolci Herman Ottó Gimnázium felhívásához. A miskolciak – egyebek mellett – jobb munkakörülményeket követelnek az adminisztrációs terhek csökkentése mellett. A debreceni tanárok a Klebelsberg Intézményfenntartó Központot sejtik az igazgatói levél mögött. „Én azt gondolom, hogy ez a kérdés most nem a sajtótájékoztatóhoz kapcsolódó kérdés, tehát nem témája a mai sajtótájékoztatónak. Nagy tisztelettel kérem, hogy a sajto@klik.gov.hu-ra írásban tegyék fel a kérdésüket, és maradéktalanul választ fognak kapni. Köszönöm” – mondta Pappné Gyulai Katalin debreceni tankerületi igazgató. A debreceni Klik írásban később annyit közölte a Hír TV-vel: nem lesz következménye annak, ha egy tanár aláírja az ívet.

A Kossuth gimnázium fenntartója nem a Klik, hanem a Debreceni Egyetem. Az egyik aláíró tanár interjút ígért a Hír TV-nek, ám jelezte: megtiltották neki, hogy nyilatkozzon. Az egyetem sajtófőnöke cáfolt, azt írta: senkit nem korlátoznak abban, hogy magánvéleményt fogalmazzon meg. A retorzióktól Pécsett is félnek a tanárok. „Többen kérték, hogy a csatlakozásról vegyék le a nevüket, merthogy megkeresték már őket, sőt, tudok olyan szakszervezetről, akinek a vezetőjét is megkeresték felettesei, és számon kérték rajta, hogy miért áll a pedagógusok mellé” – fogalmazott Nagy Erzsébet, a PDSZ Baranya megyei ügyvivője.

A kancelláriaminisztertől is megkérdeztük, hogy a Klik nyomást gyakorol-e a tanárokra. „Ez elképzelhetetlen. Senkinek nincs semmitől félnivalója ebben az országban, hiszen a kormány mindenkit megvéd. Természetesen, hogyha a tanár kollégáknak van véleményük arról, hogy az oktatási rendszerben mi az, ami bürokratikus és nem megkönnyíti, hanem megnehezíti a munkájukat, akkor Balog Zoltán miniszter úr áll a rendelkezésükre” – szögezte le Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter.

A Magyar Nemzet információi szerint ha január végéig nem sikerül megegyezni a köznevelési rendszer átalakításáról, akkor a pedagógusok érdekképviselete tiltakozó demonstrációt szervez, végső esetben pedig a tanárok sztrájkba lépnek.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!