2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

MSZP: Ez már nem hazaárulás, hanem a haza ellopása

2015. július 23., csütörtök 19:17, frissítve: péntek 07:43

A Fidesz és Orbán Viktor földpolitikája már nem is hazaárulás, inkább a haza ellopása – mondta az MSZP országos elnökségének tagja.

Beke Károly felszólította a kormányt és a Földművelésügyi Minisztériumot, hogy ne támogassa a Magosz elképzeléseit az állami földek magántulajdonba adásáról, mert szerinte a szervezet a Fidesz agrártagozataként működik, és a földek csak párttagok kezébe kerülhetnek. A politikus kiemelte: az eddig bérbe adott állami föld alig egyharmada jutott valóban helyben élő termelőkhöz, nagyobb részét fideszes baráti körök kapták. A szocialista képviselő szerint a Magosz elképzelésének semmi köze a kis családi gazdaságok támogatásához.

„A Fidesz és Orbán Viktor földpolitikája már nem is hazaárulás, sokkal inkább a haza ellopása. A földmutyiban, még »csak« húsz évre vették el a lehetőségét a helyben élő gazdák elől, most viszont örökre be akarják zárni előttük a kapukat. Gazdák százai, ezrei alól akarják kihúzni a magyar termőföldet, így ezek a gazdák akár örökre földönfutóvá válhatnak. Majd maximum napszámosként dolgozhatnak az új fideszes földesurak földjein” – fogalmazott Beke Károly.

Forrás: Hír TV

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!