2019. február 19.,
kedd, Zsuzsanna napja

Lemondott Victor Ponta

,

2015. november 4., szerda 15:44, frissítve: csütörtök 07:52

Benyújtotta lemondását Victor Ponta. A román miniszterelnök ezt rendkívüli sajtótájékoztatóján jelentette be. A kormányfő a múlt pénteki, harminckét életet követelő bukaresti diszkótűz miatt vállalta a felelősséget, ugyanakkor egy hónapja vádat emeltek ellene pénzmosás gyanúja miatt. Nyáron keveredett korrupciós botrányba, miután kiderült: még ügyvédként nagy összegű csalásban segédkezett. Pontát azóta többször is kihallgatta a korrupcióellenes ügyészség.

Kedd este tízezrek követelték a péntek éjjeli, több mint harminc halálos áldozatot követelő tűzvész felelőseinek a távozását. A tüntetést eredetileg Bukarest negyedik kerületi polgármesterének lemondatása érdekében szervezték. Sokan Cristian Popescu Piedonét tartják felelősnek, amiért engedélyezte és egy éven keresztül nem ellenőrizte az előírásokat kijátszó Colectiv klub működését. A résztvevők később a kormányszékház elé vonultak, ahol Victor Ponta miniszterelnök és helyettesének a lemondását követelték. Szerda délelőttre a kormányfő közölte, meghallotta és megértette az utca hangját, és bejelentette távozását.

„Kötelességemnek érzem megállapítani, hogy jogos a társadalom haragja, és az emberek azt szeretnék, hogy a tűzért a klub tulajdonosán kívül más is vállalja a felelősséget. Az emberek többet szerettek volna látni, és nagy hiba lenne, ha ezt nem venném figyelembe. Nem akarom, és nem hiszem, hogy helyes lenne, hogy a felelősséget a polgármesterekre, a helyi hatóságokra hárítsam. Kész vagyok a társadalom által várt szerepet eljátszani. Ma lemondok, és ez az egész kormány lemondását is jelenti. A politikában eltöltött sok évem miatt teszem meg ezt a lépést. Meg tudok vívni bármilyen politikai csatát, de az emberekkel nem harcolhatok. Nagy hiba lenne, és mindenki szenvedne ennek a következményétől” – fogalmazott Ponta.

A politikus ellen egyébként már a nyáron bűnvádi eljárás indult. Az Nemzeti Korrupcióellenes Hivatal okirat-hamisítással, adócsalással és pénzmosással, illetve bizonyítékok megsemmisítéssel gyanúsítja. Az államfő már akkor felszólította a távozásra, de mostanáig nem volt erre hajlandó. „A kormányzó Szociáldemokrata Pártban gyakorlatilag elfogyott körülötte a levegő, új vezetés van Liviu Dragnea vezetésével. A hírek szerint az éjszaka folyamán nagyon feszült tárgyalások voltak az új pártvezetés és Victor Ponta között. Gyakorlatilag meggyőzték a miniszterelnököt, hogy az a legjobb a pártnak is és neki is, ha távozik” – mondta Pataky István, a Magyar Nemzet újságírója.

Az RMDSZ ugrásra kész

A bejelentés után a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke a Hír Televíziónak azt mondta, a magyar párt kész ismét kormányzati szerepet ellátni. Kelemen Hunor szerint pártja többször is bizonyította, hogy együtt tud működni a jövő évi választás legnagyobb esélyesével, a Nemzeti Liberális Párttal.

„Most már hónapok óta együttműködünk velük az ellenzékben. Nem értünk mindenben egyet, de a velük való többéves együttműködésünk elég szolid tapasztalatot ad ahhoz, hogy el tudjuk képzelni bizonyos feltételek között, hogy akár őket támogatjuk a parlamentből, akár velük együtt kormányzunk” – mondta Kelemen Hunor.

Victor Ponta a magyarellenes lépéseiről hírhedt védelmi minisztert, Mircea Dusát javasolja utódjának. Az ellenzéki liberálisok viszont előre hozott választást akarnak. Klaus Johannis államfőnek szerdán vagy csütörtökön kell tárgyalásokra hívnia a parlamenti pártok képviselőit, és az elnökön áll, hogy kit bíz meg kormányalakítással.