Két hétre bezár a Nyugati
2015. június 17., szerda 17:31, frissítve: hétfő 17:42
A MÁV Zrt. műszaki lebonyolítási vezetője elmondta: a felújítási munkák alatt csak a jegypénztárt közelíthetik meg az utasok, ugyanakkor felhívta a figyelmet arra is, hogy a pályaudvar lezárása idején a MÁV és a BKK honlapján tájékozódhatnak az utasok az alternatív közlekedési lehetőségekről. A mintegy 290 millió forintos felújítás lényegesen javítja majd a pályaudvar színvonalát, és a vonatok menetrendszerű közlekedését.
„Vágányok karbantartása, felújítása történik a pályás vonalon, a biztosító berendezések felújítása történik a vágányutakban lévő váltók felújításával, illetve fényjelző berendezéseinknek a karbantartásával, ugyanilyen munkákat hajtunk végre a távközlési berendezéseinken is, illetve ugyanilyen jellegű feladatokat fogunk elvégezni az ingatlan oldalon is, tehát gyakorlatilag karbantartási, takarítási munkákra kerül sor az ingatlan vonalon” – mondta el a Hír TV kérdésére Vízi Zsolt, a MÁV Zrt. Fejlesztési és Beruházási Igazgatóságának vezetője.
Forrás: Hír TV