G7: a valódi alkukról semmi sem tudhat a közvélemény
2015. június 8., hétfő 11:55, frissítve: hétfő 19:26
„Blokkoljátok a G7-et! Dobjátok a szemétbe a kapitalizmust és a háborús uszítást!” – hirdette a globalizációellenes tüntetők transzparense Garmisch-Partenkirchenben. A németországi településen több mint hatszáz demonstráló gyűlt össze, hogy tiltakozzon a hét legfejlettebb ipari ország, az úgynevezett G7 csúcstalálkozója ellen.
A fiatalok elsősorban az Európa és Egyesült Államok közötti, úgynevezett transzatlanti egyezmény ellen emelték fel a hangjukat. Szerintük az egyezmény új jogokat ad a multinacionális cégeknek az államokkal szemben, növeli hatalmukat és így korlátozza a valódi demokráciát.
„Ez az egyezség sok kár fog okozni Európának, és csak az Egyesült Államok profitál belőle. Az Egyesült Államok a hazája nagyon sok úgynevezett globális konglomerátumnak, amelyek ránk kényszerítik akaratukat anélkül, hogy figyelembe vennék Európa saját szabályozását és az emberek érdekeit” – mondta a tiltakozó csoport egyik vezetője.
A résztvevők összesen hat munkaülést tartanak a találkozón, a gazdasági mellett politikai kérdésekről is tanácskoznak. „Beszélünk a közös jövőnkről, a globális gazdaságról, amely munkahelyeket és lehetőségeket teremt, egy erős és virágzó Európai Unió fenntartásáról, az Atlanti-óceánon átívelő új kereskedelmi partnerségről, az ukrajnai orosz agresszió elleni fellépésről, az erőszakos szélsőségesek elleni harcról és a klímaváltozásról” – sorolta Barack Obama amerikai elnök.
Az egyeztetések azonban a nyilvánosság szinte teljes kizárásával zajlanak: a valódi alkukról, vitákról és mozgatórugókról semmit sem tudhat meg közvélemény – legalábbis nem hivatalos forrásból. „A csúcson a zárt ajtók mögött jönnek elő a keményebb témák, és a nyilvánosság elé mindig az megy, ami látvány és siker. Egy megjegyzés: háromezer újságíró van jelen, hogy tudósítson, de az újságírók csak arról tudnak tudósítani, ahova bejutnak” – mondta Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő a Hír Televíziónak.
A résztvevők fizikailag is teljesen el vannak zárva a külvilágtól: a gyönyörű környezetben fekvő luxushotelt több mint húszezer rendőr biztosítja. Ez a bajor rendőrség történetének legnagyobb szabású művelete.
Forrás: Hír TV