2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Hazahúzó

Következik:

Sissi zsiráfjától a biodómig 03:00

4000 fölött a halottak száma, több magyarról nincs hír

2015. április 27., hétfő 20:20, frissítve: kedd 15:40

Már négyezer fölé emelkedett a halottak száma Nepálban a szombati földrengést követően. Az ázsiai országba a világ minden tájáról érkeznek a mentőalakulatok, a helyszínen vannak már a Baptista Szeretetszolgálat munkatársai is. A Külügyminisztérium tudomása szerint 58 magyar állampolgár tartózkodott a térségben a természeti katasztrófa idején, 18 turista biztonságban elhagyta az országot, tíz magyarról viszont továbbra sincs hír.

Katmanduban napok óta az utcán alszanak az emberek, mert az utórengések miatt nem mernek bemenni a házakba. „Azért, mert sokat szenvedünk a földrengéstől, és sok ember úgy gondolja, hogy még mindig várhatók újabb rengések” – mondta egy helyi lakos. A félelem nem alaptalan.

Több órán át körözött a levegőben a gép

A nepáli fővárosban nehezen tudott leszállni az a gép, amelyen a Magyar Baptista Szeretetszolgálat küldöttsége utazott. „A folyamatos utórengések miatt néha le kell zárni a repülőteret, és emiatt a mi embereinknek a gépe is három órát körözött a repülőtér fölött, mire leszálltak” – közölte a Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány vezetője, Szenczy Sándor. Nepál nemzetközi segítséget kért.

„Sok probléma van, nincs élelem, nincs víz, nincs semmi, nincs segítség sem” – hangsúlyozta egy másik helyi lakos.

Nehéz megbecsülni, hogy a szombati, 7,9-es erősségű földrengésben hányan veszthették életüket, a vidéki települések egy része megközelíthetetlen, az ország lakóinak egy része pedig nem szerepel a népességnyilvántartásban. „Nagyobb a baj, mint gondoljuk. Igen, nem tudjuk felmérni, igen vannak olyan néptörzsek, akiket nem tartanak számon, akiknek nincs még személyi számuk sem, akiknek nincs még igazolványuk sem” – mutatott rá az ottani helyzetre a baptisták vezetője.

Sok gyermek is megsérülhetett

Az ENSZ szerint a sérültek között rengeteg lehet a gyermek. A világszervezet Nemzetközi Gyermekalapja a korábbi tapasztalatokból alapján valószínűnek tartja, hogy a gyermek sokan veszítették el valamelyik végtagjukat, nekik a gyógyszereken kívül sürgős műtétekre lenne szükségük.

Forrás: Hír TV

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!