2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Senki sem tudja, mire kapta Gyurcsány a paksi milliókat

2014. február 16., vasárnap 21:38, frissítve: hétfő 10:08

Keresik, de továbbra sem találják a paksi atomerőműben a Gyurcsány Ferenchez és feleségéhez köthető cég teljesítési igazolásait. Két napja derült ki, hogy az Agóra Kft. a 90-es évek második felében 80 milliós megbízást kapott az erőműtől, a felügyelőbizottsági jelentés szerint azonban kétséges, hogy a munkát egyáltalán elvégezték-e. Az ügyletről Gyurcsány párttársai és szövetségesei nem akarnak beszélni.

Gyurcsány Ferenc 1992 és 2002 között volt az Altus vezérigazgatója. A cégcsoporthoz tartozó Agóra Kft. is ebben az időszakban, 1997 októberében szerződött a Paksi Atomerőművel: 10 havi munkáért 80 millió forint járt, a vállalkozás feladata pedig a kapacitás növelésének népszerűsítése és a közvélemény formálása volt.

Hiába állt az ügylet idején Gyurcsány Ferenc az Altus élén, a Demokratikus Koalíció elnöke nem mond részleteket. Eddig a felügyelőbizottság által feltárt hiányosságokat sem kommentálta. A Magyar Nemzet birtokába jutott 1999-es jelentés szerint az erőműnél nem találtak bizonyítékot a feladat teljesítésére, többször írásbeli teljesítési igazolások sem készültek, a havi 8 milliós munkavégzést pedig szokatlanul magasnak ítélte a testület.

Gyurcsány párttársainak nincs véleménye az ügyről, de hárít az MSZP kampányfőnöke, Molnár Zsolt is. A Jobbik minden nagyobb, állami megrendeléshez köthető dokumentumot nyilvánossá tenne. Ezért az ellenzéki párt további vizsgálatok kezdeményezését fontolgatja.

A Paksi Atomerőmű a Hír TV-t arról tájékoztatta, egyelőre még keresik a Gyurcsány tanácsadói szerződéseihez tartozó teljesítési igazolásokat. Eddig csak a kifizetésekre vonatkozó dokumentumokat találták meg.

Forrás: Hír TV

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!