Mesterházy vagy Bajnai elképzelése nyer?
2013. augusztus 24., szombat 15:41, frissítve: vasárnap 14:57
Mesterházy elképzelése Juhász Péter szerint kivitelezhetetlen. Drága és idő sincs rá. De szerinte a legfontosabb ellenérv, hogy egy elhúzódó kampány amortizálná mindkét jelöltet. De várják az MSZP javaslatát, bár a jó megoldásra kevés esélyt lát. Az, hogy az Együtt-PM egyedül is elindulna a választáson még nem merült fel. „Mi abban hiszünk, hogy az együttműködést létre kell hozni, ezért alakítottuk ki már magunk is ezt a pártszövetséget. Bízom benne, hogy az egyéni választókerületek szintjén mindenképpen lesz megállapodás, és senki nem gondolja azt, hogy a választókat cserben kell hagyni olyan módon, hogy külön-külön indul mindenki” – mondta Juhász Péter, az Együtt–PM társelnöke.
Az előválasztást a két párt közösen finanszírozná az MSZP elképzelése szerint, de a szocialisták azt sem zárják ki, hogy más pártokkal is tárgyaljanak. Október végéig le kell zárni a tárgyalásokat az MSZP és Bajnai Gordon pártja között – a szocialisták volt elnöke szerint. Hiller István a Hír TV Magyarország élőben című műsorában azt mondta: ezt követően már arról kell egyeztetni, hogy milyen kormányzást szeretnének, nem pedig arról vitatkozni, hogy ki legyen a közös miniszterelnök-jelölt. „Ma a legszervezettebb és legmegkerülhetetlenebb ellenzéki erő a szocialista párt. Mindenki más, aki együttműködésben gondolkodik, be kell látnia, hogy az MSZP a legnagyobb demokratikus ellenzéki párt, és ennek nyilvánvalóan következményei is vannak” – fogalmazott Hiller István.
Schmuck Andor: Bajnaiék ötlete eszement
Eszement ötletnek minősítette Schmuck Andor a Bajnai-szövetség elképzelését a baloldali miniszterelnök-jelöltek nyilvános versengéséről. Mesterházy Attila MSZP-elnök ellenjavaslatát viszont támogatja az ellenzéki politikus. Az egyik közösségi portálon közzétett videóüzenetében arra szólította fel a balliberális oldal valamennyi pártját, hogy vegyenek részt az egyéni képviselőjelöltek megméretésében.
„Ebben az új helyzetben mi, szociáldemokraták azt mondjuk, hogy Mesterházy Attilának van igaza. Akkor legyen lehetőség minden baloldali szervezetnek ebben az előválasztásban részt venni. Mi, szociáldemokraták készen állunk, hogy a 106 körzetben a 106 egyéni jelöltünk részt vegyen ezen az előválasztáson. Legyen végre világos, kinek milyen a támogatottsága. Ne a médiából építkező pártoknak legyen szerepük, hanem azoknak, amelyeknek valóban van hús-vér támogatottságuk” – mondta.
A közvélemény-kutatók két legfrissebb mérése alapján ha most lennének a választások, Bajnait megelőzné Mesterházy Attila, aki most harmadik helyen áll Áder János és Orbán Viktor után.
Török Zsolt: Az Együtt–PM egy követelőző lufipárt
Követelőző lufipártként ír az MSZP szóvivője Bajnai Gordon mozgalmáról az egyik közösségi portálon, ahol éles vita alakult ki az MSZP és az Együtt 2014–Párbeszéd Magyarországért szövetség hívei között. Török Zsolt szerint Bajnaiék a szocialistákkal folytatott egyezkedés során több egyéni választókörzetre tartottak igényt, mint amennyi a politikai támogatottságuk alapján megillette volna őket. A szóvivő a közvélemény-kutató cégeket nem tartja megbízhatónak, mint írta, az emberek helyett nem dönthetnek olyan kft.-k, amelyek 2002-ben, a választás napján is Fidesz-győzelmet mértek.
Forrás: Hír TV