Még mindig több mint tízezer négyzetméteren lángol a bozót
2013. október 19., szombat 12:50, frissítve: vasárnap 13:00
Az ország legnépesebb államában eddig már több száz épület égett le, sokan lakóhelyük elhagyására kényszerültek. Egy 63 éves férfi szívrohamot kapott, miközben megpróbálta eloltani lángoló házát.
A tűzoltók azt remélték, hogy az eső segíti majd a munkájukat, azonban csalatkozniuk kellett. „Optimisták voltunk, mert azt gondoltuk, hogy sokfelé esik majd az eső, ez a remény azonban szertefoszlani látszik. Maximum itt-ott számíthatunk majd csapadékra a következő napokban” – mondta egy tűzoltó.
Bár a tűzfészkek száma némileg csökkent, még így is több mint húsz helyen, összesen több tízezer négyzetméteren lángol a bozót. A hatalmas füst még Sydney felett is beborította az eget.
„Nagyon sajnáljuk az embereket, és próbálunk nekik segíteni. Büszkék vagyunk azokra az önkéntesekre és tűzoltókra, akik itt dolgoznak, és próbálják megóvni a településeket a tűztől” – mondta Tony Abott ausztrál miniszerelnök.
Ausztráliában ebben az évszakban a nagy forróság miatt gyakoriak az erdőtüzek, amelyek eloltása akár hetekig is eltarthat.
Forrás: Hír TV