2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Vezércikk 21:00

Lőttek a kormánypárti tervnek, nincs meg a kellő szavazat

2015. június 7., vasárnap 21:15, frissítve: hétfő 08:45

Törökországban valószínűleg nem lesz elnöki rendszer, a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja ugyanis az első eredmények szerint a szavazatok mindössze 43 százalékát szerezte meg. A szavazatszámlálás még tart, és a hivatalos eredmények csak jóval ezután várhatók. A török törvények szerint a pártok éjfélig nem nyilatkozhatnak az eredményekről. A parlamenti választások tétje az volt, hogy az Igazság és Fejlődés Pártja megszerzi-e az elnöki rendszer bevezetéséhez szükséges kétharmados többséget. A választási kampány emiatt meglehetősen feszült légkörben zajlott, pénteken egy bomba is robbant egy nagygyűlésen.

Nem úgy alakulnak a választási eredmények Törökországban, ahogy azt a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja szerette volna. A török média szerint a szavazatok 70 százalékának megszámlálása után csak 43 százalék körüli eredményt értek  el.

„Köszönetet szeretnék mondani az embereknek. Meggyőződésem, hogy a választások fontos szerepet játszanak az ország stabilitásának megőrzésében. Köszönetet szeretnék mondani a választás lebonyolításában résztvevőknek is” – mondta Recep Tayyip Erdogan török államfő.

A nemrég elnökké választott Erdogan nemcsak az ország, hanem saját hatalmának megszilárdítását szerette volna elérni. A részeredmények szerint ehhez nemcsak hogy nem lesz meg a kétharmad, hanem elúszik a kormányzáshoz szükséges kényelmes többség is, amelyet az Igazság és Fejlődés Pártja 2011-ben szerzett meg. Az utóbbi négy évben a kormánypárt 327 mandátummal rendelkezett az 550 tagú parlamentben, és csak három szavazat hiányzott ahhoz, hogy referendumot írjanak ki az ország berendezkedésének módosításáról. 367 mandátummal népszavazás nélkül is megváltoztathatták volna az alkotmányt.

Óriási pofon lehet a kormánypártnak az is, ha bejut a parlamentbe a kurdbarátnak tartott Népi Demokratikus Párt. „Csak a legjobbat szeretném a hazámnak. Nehéz kampányon vagyunk túl, az a célunk, hogy lerakjuk a béke és testvériség alapjait. És remélem, hogy ebben sikeresek leszünk” – mondta a Népi Demokratikus Párt társelnöke.


A választási kampányban a kurdbarát pártot több támadás is érte, pénteken ketten vesztették életüket a nagygyűlésükön történt robbantásos merényletben. Ha elérik a 10 százalékos parlamenti küszöböt, szinte kizárható, hogy elnöki rendszer legyen Törökországban.

Forrás: Hír TV

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!