2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Kubatov elismerte: találkozott Vizoviczkival

,

2016. július 28., csütörtök 18:22, frissítve: vasárnap 13:26

Elismerte Kubatov Gábor, hogy találkozott Vizoviczki Lászlóval, miután újságírók rákérdeztek arra, hogy valóban kapott-e üzenetet a diszkókirálytól. Egyéb konkrétumot nem mondott a Fidesz pártigazgatója. Korábban kiadott közleményében azt írta, a levelet átadta a bűnüldözési szerveknek a nyomozás elősegítése érdekében. A Jobbikhoz közel álló N1TV információi szerint az üzenetben Vizoviczki azt kéri a kormánypárti politikustól, hogy intézze el, hogy szabadlábon védekezhessen.

„Vizoviczki belső emberének senki nem szorította oda újságíróként a fegyvert a fejéhez, hogy vallja azt, hogy négymillió forintot kellett átadnia egy teraszengedély okán” – Portik Tamás után a korábbi diszkópápa, Vizoviczki Lászlóhoz fűződő kétes kapcsolata miatt támadják Rogán Antalt. Az éjszakai élet egykori emblematikus alakjának csütörtök reggel rekord összegű, 250 millió forintos óvadék ellenében lehetővé tették házi őrizetbe helyezését.

„A Központi Nyomozó Főügyészségre a napokban érkezett meg a Fővárosi Ítélőtáblának az a végzése, amelyben az ügyészi fellebbezést elutasítva, kisebb változtatásokkal lényegében helybenhagyta a Fővárosi Törvényszék azon döntését, hogy V. László vádlott 250 millió forint óvadék letétbe helyezése mellett házi őrizetbe helyezhető azzal, hogy a vádlottnak a mozgását nyomon követő, úgynevezett jeladót kell használnia” – tájékoztatott a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője, Nagy Andrea.

Az Alfahír forrásai szerint a házi őrizethez Kubatov Gábor, a Fidesz pártigazgatója segítette hozzá. A portál ezt a Központi Nyomozó Főügyészség feljegyzésével bizonyítaná.

A kormánypárt igazgatója és a Ferencváros elnöke szűkszavúan kommentált.

„Kérem, olvassa el az MTI-közleményt, és akkor el tud olvasni benne mindent, és mindent ki tud belőle következtetni, kérem, higgye el nekem” – így Kubatov Gábor.

Kubatov Gábor közleményében a levél létezését elismerte, hozzátéve: „a levelet 24 órán belül átadtam a bűnüldözési szerveknek a nyomozás elősegítésének az érdekében”.

Később azt is elismerte: ismerték egymást Vizoviczkivel.

– Ismerték-e egymást Vizoviczki Lászlóval?
– Persze.
– És találkoztak-e?
– Persze.
– Személyesen?
– Persze.
– Köszönöm szépen.
– Kérem... Bocsánat, politikus vagyok, az a dolgom, hogy találkozzak emberekkel, vele is találkoztam.

A Jobbik választ vár az ügyészségtől arra, hogy a Kubatov Gábornak szóló levél miért nem került a nyomozati iratok közé. De vannak kérdéseik Vizoviczki Lászlóhoz is.

„Támogatta-e a kampányt, valóban a Fidesz kampányát? Ha támogatta, mivel támogatta, pénzzel támogatta, vagy egyéb szívességgel támogatta, vagy esetleg helyet biztosított bizonyos rendezvényeknek, vagy esetleg hölgyeket biztosított bizonyos rendezvényekre” – tette fel a kérdést Staudt Gábor, a Jobbik országgyűlési képviselője.

A szocialista Burány Sándor szerint sok más ügy is azt bizonyítja, hogy összefonódás van a Fidesz és az alvilág között, szerinte ezt bizonyítja például, hogy a kormánypárt székházát korábban gyilkosságért elítélt bűnözők védték.

„Ha létezik egy ilyen levél, akkor nem az első a hazai kriminalisztika történetében, amikor egy lebukott szervezet valamely tagja a Fideszhez fordul segítségért. Emlékezetes, hogy a Quaestor-ügyben magához Orbán Viktorhoz fordultak segítségért. Azóta ez az ügy már az ügyészségi szakaszban van bőven. Nem lennék meglepve, hogyha további úgymond ilyen baráti segítségnyújtásra kértek volna lehetőséget bűnözők, hiszen az összes eddig ismertté vált ügyben, elsősorban a Quaestorra gondolok, világossá vált, hogy az alvilág és a Fidesz több szálon kapcsolódik egymáshoz” – emlékeztetett a szocialisták országgyűlési képviselője.

Az Index.hu közös képet is talált Kubatov Gáborról és Vizoviczki Lászlóról: egykori pesterzsébeti óvodájuk jubileumi ünnepségén találkoztak. Az ügyészségnek jelenleg nincs tudomása arról, hogy Vizoviczki László letétbe helyezte-e már a negyedmilliárd milliárdos óvadékot.

A Fidesz alelnöke ezt egy sajtótájékoztatón mondta, miután az újságírók rákérdeztek arra, hogy valóban kapott-e üzenetet a diszkókirálytól. Egyéb konkrétumot nem mondott.

Korábban az MTI-nek kiadott közleményre hivatkozott, amiben az áll: a levelet átadta a bűnüldözési szerveknek a nyomozás elősegítésének érdekében. A Jobbikhoz közel álló N1TV információi szerint az üzenetben Vizoviczki azt kéri a kormánypárti politikustól, hogy intézze el, hogy szabadlábon védekezhessen.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!