2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Kigyulladt szállás, fertőzött víz az olimpiai faluban

2016. július 30., szombat 15:46, frissítve: vasárnap 12:53

Minden hibát kijavítanak a riói olimpiai faluban a következő napokban, a helyi polgármester szerint. Az ausztrál csapat szállásán pénteken tűz volt, és korábban is több csapat, köztük a magyar delegáció is panaszkodott a szobák minőségére. Az is pénteken derült ki, hogy az aktuális államfő után az ország előző elnöke ellen is vádat emelnek egy korrupciós botrány miatt. Az olimpiai megnyitón ezért nem lesz ott a brazil államfő.

Pénteken érkezett meg az olimpiai láng Rio tartományba. A szervezők szerint sokkal jobb a helyzet, mint két éve a foci-vb előtt, mert legalább a lakosság nem tüntet az esemény ellen. Azt viszont elismerték, hogy van terrorveszély. „A lakosság sokkal lelkesebb az olimpiával kapcsolatban. Tisztában vagyunk a nemzetközi terrorista fenyegetésekkel, és felkészültünk olyan elszigetelt támadások lehetőségére, mint ami Nizzában történt” – mondta a szervezőbizottság egyik vezetője.

Egy héttel az olimpia előtt vett új fordulatot a brazil állami olajvállalat korrupciós botránya, ami miatt az aktuális államfőt, Dilma Rousseffet felfüggesztették. Most elődje, Lula da Silva ellen is vádat emeltek. Az olimpiai szervezők szerint ennek csak annyi hatása lesz az olimpiára, hogy a megnyitón nem lesz ott a szervező ország elnöke.

Gondok vannak az olimpiai falu épületeivel is. Az ausztrál csapat szállásán tűz volt pénteken. Korábban több küldöttség, köztük a magyar is panaszkodott a gyatra kivitelezésre, a szabadon futó áramkábelekre és a csöpögő vízvezetékekre. „El kell ismernünk, hogy a szervezőbizottság nem fordított elég figyelmet a kivitelezés ellenőrzésére, de most a polgármesteri hivatallal közösen rohamtempóban javítják ki a hibákat. A következő napokban minden felmerülő problémát megoldunk” – ígérte a riói polgármester, Eduardo Paes.

Nincs végleges döntés az orosz csapattal kapcsolatban sem. Miután kiderült, hogy az oroszoknál a titkosszolgálat részvételével, állami szinten megy a dopping, a NOB a szövetségekre bízta, hogy kiket engednek indulni. Eredetileg 380-an kvalifikáltak, de a jelenlegi állás szerint csak 270-en indulhatnak.  Pénteken az összes súlyemelőt eltiltották. Aki indulhat, azt rendszeresen tesztelik. „A legnagyobb kihívás, hogy bizonyítsuk, hogy nálunk semmi olyasmi nem történhet, mint Oroszországban. A mintákat szigorúan őrizzük, és képesek vagyunk olyan csalások felderítésére is, amire Londonban vagy Pekingben még nem voltak képesek. 100 szakértőnk dolgozik majd folyamatosan az olimpia idején” – fogalmazott a helyi doppinglabor vezetője, Francisco Radler.

Azokat a nyílt vizeket, ahol olimpiai számokat rendeznek, amerikai önkéntesek kezdték megtisztítani. A helyi orvosszövetség azonban arra figyelmeztette a kajak-kenusokat, maratoni úszókat és vitorlázókat, hogy ha lehet, ne nyeljenek vizet és a szemüket is csukják be verseny közben, különben szinte biztosan elkapnak valami fertőzést.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!