Pokoli robbanás: az üzem környékén minden elpusztult
2013. április 18., csütörtök 15:05, frissítve: csütörtök 19:40
A tűzoltók éppen egy kisebb tüzet próbáltak megfékezni a texasi műtrágyagyárban, amikor az üzemben robbanás történt. Az esetet több amatőr felvétel is megörökítette. Ereje egy 2-es erősségű földrengésnek felelt meg. Még a gyártól 25 kilométerre is érezni lehetett. A szomszédos épületek vagy romba dőltek vagy leégtek. Köztük egy idősotthon is, sokan a romok alatt rekedtek.
Az első tűz megfékezésére érkezett tűzoltó közül is többnek nyoma veszett. A mentőalakulatok továbbra is túlélők, és áldozatok után kutatnak. Helikopterekkel és mentőautókkal több mint száz sérültet szállítottak a környék kórházaiban. A közeli Wacóba vittek közül sokan súlyos sérülést szenvedtek. A könnyebb sérülteket a helyi stadionban látták el.
– Nincs pontos számunk az áldozatokról, a sérültekről. Több mint 160 embert vittünk a kórházakba. A keresés egész éjjel tartott, ahogy a tűz is” – közölte hajnalban a település polgármestere.
Az üzem környékén gyakorlatilag minden elpusztult. A 2700 fős város felét kiürítették, mert a hatóságok szerint mérgező anyagok kerülhettek a levegőbe, és újabb robbantástól tartottak a műtrágyagyár területén. A rendőrség üzemei balesetként kezeli a történteket, merényletre utaló jeleket egyelőre nem találtak.
Forrás: Hír TV