2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Gyurcsány csak a szavazóbázisáért kell?

,

2014. január 15., szerda 12:05, frissítve: szerda 21:11

Már egyeztetik a kampányt a baloldalon, Gyurcsány Ferenc azt ígéri, beállnak majd Mesterházy Attila mögé.

Az eltérő programok ellenére is összehangolt kampánystratégiát terveznek a baloldalon. Az ellenzéki összefogás három vezetője szerepelt kedden az ATV-ben. Mesterházy Attila MSZP-elnök arról beszélt: mindenki a saját témáit képviseli majd leginkább a választásokig, így „több szólamban tudnak majd játszani”. Gyurcsány Ferenc azt hangsúlyozta, Mesterházy Attila vezeti majd a kampányt: „ő rendel, mi meg muzsikálunk hozzá” – fogalmazott a DK elnöke. Arra a felvetésre ugyanakkor ismét nem reagáltak az összefogás résztvevői, hogy a Századvég felmérése szerint a választók csaknem háromnegyede nem szavazna olyan listára, amelyen Gyurcsány Ferenc is szerepel. Mi több, Mesterházy Attila már kétharmados győzelmet sem tart elképzelhetetlennek.

Több kérdésben sem értenek egyet

Ötfős kampánystábot állít a baloldal. A szocialista Molnár Zsolt a Népszabadságnak azt mondta: rajta kívül Karácsony Gergely, Szigetvári Viktor, Molnár Csaba és Boruzs András dolgozik majd a kampány összehangolásán.

Az MSZP kampányfőnöke a Hír TV Magyarország élőben című műsorában már az ellenzéki együttműködés bejelentésének napján azt hangsúlyozta: több kérdésben sem értenek egyet Gyurcsány Ferenc pártjának programjával. Molnár Zsolt azt mondta: egy esetleges kormányalakításnál az MSZP véleménye lesz a hangsúlyos, nem a Demokratikus Koalícióé, de az odavezető úton szükség van Gyurcsány Ferenc szavazóbázisára.

„Nemzetpolitika tekintetében a Kárpát-medencei magyarság iránt érzett töretlen felelőssége a miniszterelnök-jelöltünknek, a kettős állampolgárság támogatása, a szavazati jog tudomásul vétele, a vatikáni szerződés mellett való kiállás, ezek mind olyan kérdések, amelyekben Gyurcsány Ferenccel nem értünk egyet, és a mi álláspontunk fog győzedelmeskedni. Mesterházy Attila kormányának nemzetpolitikájában ezek a kérdések fognak érvényesülni, és ebben egészen biztosan nem fogunk engedni semmilyen pressziónak, aki esetleg a magyarság kérdését másképp látná” – hangsúlyozta az MSZP budapesti elnöke.

Gyurcsány elismerte: nyomást gyakorolt

Gyurcsány Ferenc szerint őrült elképzelés lett volna nélküle bevenni a DK-t a baloldali összefogásba. A Demokratikus Koalíció elnöke a TV2 reggeli műsorában elismerte, hogy az utóbbi hónapokban nyomást gyakorolt az MSZP és az Együtt–PM vezetőire, hogy szélesítsék ki a korábban kötött választási megállapodásukat. A volt miniszterelnök azt állítja: Bajnaiék kiszorultak volna az összefogásból, ha nem fogadták volna el az ő indulását.

A frakcióhoz egyéni győzelmek kellenek

Egyéniben is hoznia kell körzeteket az Együtt–PM-nek és a DK-nak, ha önálló parlamenti frakciót akarnak a következő ciklusban – írja elemzésében a Political Capital. A két párt ugyanis kevés biztos befutó helyet kapott a listán, önálló frakcióhoz esetükben pedig várhatóan 5 képviselőre lesz szükség a következő Országgyűlésben. Az Együtt–PM a szinte biztos befutó Bajnai Gordon második és Szabó Tímea ötödik helye mellett a bejutással kecsegtető pozíciók közül a tizenhatodikat és harminchatodikat kapta a listán. A DK a harmadik Gyurcsány Ferenc mellett a 19. és a 26. helyen szereplő képviselő bejutásával számolhat az elemzés szerint.

Nem azt kapták, amit vártak

Várható volt, de sajnálatos, hogy az LMP-s szakadárok nem azt kapták az ellenzéki összefogástól, amit vártak. Erről Schiffer András beszélt a Magyarország élőben című műsorban. „Köztük vannak olyanok, akik őszintén és komolyan gondolták egy évvel ezelőtt – amikor elváltak útjaink –, hogy létrehozható egy olyan korszakváltó erő, amely egyszerre pozicionálja magát úgymond a szocialistákkal és a Fidesszel szemben. Szomorú az, hogy ezeknek az egyébként tisztességes embereknek, akik nem mandátumokért folytattak párbeszédet, hanem őszintén hittek abban, amit hirdettek, be kell látniuk, hogy aki Bajnai Gordont választja, az megkapja hozzá Gyurcsány Ferencet és Kuncze Gábort is” – fogalmazott az LMP társelnöke.

Szavazókat rémíthet el Gyurcsány

Az LMP és a Jobbik bázisa erősödhet a baloldali összeborulással – a Századvég vezető elemzője szerint. Lánczi Tamás a Magyarország élőben című műsorban kifejtette, a bizonytalan szavazók többségét elrémítheti Gyurcsány Ferenc. „Itt elsősorban egy hatalmi alkuról van szó, amely köttetett. Azt látjuk, hogy a 2010 előtti hatalmi elit tért vissza, elsősorban a szárszói értelmiség és Gyurcsány Ferenc segítségével, és lényegében ebben az alkuban mindenkit kifizetnek most a baloldali együttműködő szereplők” – mondta a vezető elemző.

Forrás: Hír TV

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!