2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Ezért zuhant le a maláj utasszállító

2014. július 28., hétfő 19:42, frissítve: vasárnap 08:04

Légvédelmi rakéta repeszei miatt zuhant le a maláj utasszállító Kelet-Ukrajnában – ez derül ki a gép fekete dobozának adataiból. Nyugat szerint a Kuala Lumpurba tartó utasszállítót Moszkva-barát szakadárok lőtték le. Oroszország ezt cáfolta. A gép roncsainak vizsgálatát harcok hátráltatják. Oroszország ellen újabb büntetőintézkedéseket vezet be az Egyesült Államok és a vezető EU-s országok, mert szerintük az orosz kormány nem tesz eleget az ukrajnai válság megoldásáért.

Árkot ástak Ukrajna moldovai határánál. Az ukrán hatóságok azért erősítik meg a 400 kilométeres védvonalat, mert attól tartanak, hogy nyugat felől is oroszbarát fegyveresek érkezhetnek az országba, Moldova Moszkva-párti szakadár régiójából, Transznisztriából.

Kelet-Ukrajnában egyre kisebb területet ellenőriznek a szeparatisták: a kormányerők több városba is bevonultak abban a térségben, ahol a maláj gép lezuhant. A harcok miatt a nemzetközi szakértők nem tudnak eljutni a tragédia helyszínére. „Megpróbáltuk megközelíteni a területet, de biztonsági okokból meg kellett álljunk Sahtarszk városa előtt, ahol saját szemünkkel láttuk az ágyútüzet. Nem tudjuk, honnan jött és mire céloztak vele, de úgy döntöttünk, a misszió nem megy oda” – mondta az EBESZ ukrajnai missziójának helyettes vezetője.

A fekete doboz első vizsgálatainak adataiból arra lehet következtetni, hogy az utasszállító egy felrobbant rakéta repeszei által okozott nyomáscsökkentés miatt zuhant le július 17-én – vagyis a repülőt légvédelmi rakétával lőtték le. Az ENSZ háborús bűncselekménynek minősítené a polgári repülő elleni támadást. „Az emberi jogi főbiztos úr arra utalt, hogy a malajziai utasszállító lelövését háborús bűnnek lehet tekinteni. A főbiztos úr azt is elmondta, hogy gyors, független és hatékony vizsgálatra van szükség, ezután pedig felelősségre kell vonni a bűncselekmény elkövetőit” – mondta az ENSZ emberi jogi főbizottságának európai osztályvezetője.

A Nyugat és Ukrajna kitart amellett, hogy a támadást Oroszországból segítették, de ezt Moszkva cáfolja. Az amerikai kormány szerint Oroszország a harcokba is beavatkozik. Bizonyítékul pedig műholdfelvételeket tettek közzé, amelyeken látszik, hogy az orosz tüzérség a határon keresztül lövi az ukrán hadsereg állásait. A felvételek állítólag azt is bizonyítják, hogy a szeparatisták Oroszországtól kapott tüzérségi fegyvereket vetnek be a kormányerők ellen, illetve hogy a maláj gépet is Moszkvából kapott rakétával lőtték le. A hasonló tragédiákat az amerikai kormánypárti politikusok szerint úgy lehetne elkerülni, hogy rakétavédelmi rendszerrel látnák el a polgári repülőgépeket.

A rakétavédelmi rendszer felszerelése szakértők szerint kétmillió dollárba, átszámítva csaknem félmilliárd forintba kerülne repülőnként.

Újabb szankció Moszkva ellen

Újabb büntetőintézkedéseket vezet be Oroszország ellen az Egyesült Államok és a vezető EU-s országok, mert szerintük az orosz kormány nem tesz eleget az ukrajnai válság megoldásáért. A brit és a lengyel külügyminiszter gazdasági szankciókat sürget, mindkét ország az oroszokat teszi felelőssé a maláj repülőgép tragédiájáért. London és Varsó közös hadgyakorlatot is tervez Lengyelország területén, valamint azt várják a szeptemberi NATO-csúcstól, hogy erős elrettentő jelzést küld Oroszországnak.

A külügyminiszter-helyettes szerint Magyarországot rosszul érinthetik az Oroszország ellen szankciók. Bővebben>>>

Forrás: Hír TV

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!