2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Paláver

Következik:

Híradó 17:00

Elúszott Erdoganék többsége – bejutottak a kurdok

2015. június 8., hétfő 07:12, frissítve: hétfő 17:47

Elvesztette többségét a parlamentben a kormányon lévő Igazság és Fejlődés Pártja. Így nem tudják kezdeményezni azt a Recep Tayyip Erdogan államfő által is szorgalmazott alkotmánymódosítást, amivel a franciához hasonló elnöki rendszert vezettek volna be az országban. Emellett a kormányalakítás is gondot okozhat. A parlamentbe meglepetésre bekerült a kurdok pártja is.

Az ellenzéki Köztársasági Néppárt lett ismét a második legerősebb párt Törökországban a vasárnapi választások után. A a baloldali párt a szavazatok 25 százalékát kapta. „A zsarnokok idejét zártuk le demokratikus úton. Ez a demokrácia győzelme, ez Törökország győzelme” – fogalmazott Kemal Kilicdaroglu pártelnök az eredményváró ünnepségen.

Tűzijátékkal ünnepelték a kurdok, hogy a Népi Demokratikus Párt átlépve a 10 százalékos küszöböt, történelme során először jutott a parlamentbe. „A kormányzópárt állami erőforrásokkal támogatott és ellenünk indított támadásai és a kampányai ellenére lenyűgöző győzelmet arattunk, egy csodálatos sikert, a törökországi elnyomott, alulértékelt emberek és munkások, akik mindig az igazságot, a békét és a szabadságot tartották szem előtt” – fogalmazott Selahattin Demirtas, a Népi Demokratikus Párt vezetője.

A kormányzópártnál kevesebb ok volt az örömre. Bár az Igazság és Élet Pártja szerezte meg a legtöbb szavazatot, de 12 éve tartó kormányzása óta először nem kapta meg az abszolút többséget. „Az emberek megtették a kötelességüket. Hálásak vagyunk nekik. Az akaratuk mindenekelőtt való, de tudniuk kell, hogy minden intézkedés, amit tenni fogunk, az a stabilitás és a béke ellen irányuló cselekedetek megakadályozására szól. Az embereknek békében kell élniük. Az embereknek a jövőbe kell nézniük bizalommal, mert a párt Törökország gerince, és a párt hatalomban marad” – közölte Ahmet Davutoglu török miniszterelnök.

A parlamentbe jutott pártok mindegyike kizárta a koalícióra lépés lehetőségét a győztes párttal, így kisebbségi kormány alakulhat. Az eredmény vereség Recep Tayyip Erdogan elnök számára, mivel a voksolás előtt a kétharmados győzelmet sem zártak ki elemzők. Az államfőnek erre azért lett volna szüksége, mert elnöki rendszert akart bevezetni az országban – ettől a tervétől azonban a választás eredménye miatt várhatóan le kell tennie.

Forrás: Hír TV

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!